Vágólapra másolva!
A 12. játéknapon két nagy sorozat folytatódott: az ismét Eric Snow által pörgetett Philadelphia sorozatban hetedik sikerével továbbra is veretlen maradt, míg Nyugaton a Phoenix Suns sikerszériája a hatodik győzelemnél jár. Dávid Kornél ismét volt csapata ellen játszhatott: a Toronto Chicagóban nyert, a magyar csatár két percet játszott és egy lepattanót szerzett.

Fotó: Reuters

Snow-t jobbára csak védekezés
közben lehet lefényképezni

A Charlotte Hornets beállított az NBA negatív rekordját az egy félidő alatt dobott pontok terén New Yorkban, amikor mindössze 19 egységet tudtak elérni a második félidőben. Az összesen 21 pontig jutó Allan Houston egymaga túldobta őket a harmadik negyedben, amikor ő kilencet, a Hornets pedig hetet ért el. A Knicks 81-67-re nyerte a meccset, persze nem volt olyan nehéz ilyen ellenféllel szemben, amely a harmadik szakaszban 16 mezőnydobásból csak egyszer talált a gyűrűbe.

A New Jersey Nets irányítója, Stephon Marbury ismét megvadult: 41 pontot dobott, ebből a harmadik negyedben 22-t, és a Nets tönkrezúzta Patrick Ewing hazatérését a New York-i körzetbe, 126-91-re győzve le a Seattle SuperSonics együttesét. Ewing, aki a Hudson-folyó túlpartján, a Knicksben húzott le 15 évet, a nyáron igazolt Seattle-be, és most nagy tapsot kapott az East Rutherford-i közönségtől. Első meccse a régi környéken azonban rosszul sikerült, 13 pontja, öt lepattanója és három blokkja nem mentette meg a Sonicsot.

Fotó: Reuters

Carterék nem kímélték a chicagói
ifjoncokat

A Cleveland egyetlen valamire való sztárjátékosa, a litván Zydrunas Ilgauskas rázta meg magát a negyedik menetben a Washington Wizards ellen, 10-et dobott 21 pontjából ezalatt - közte 8/8-as büntetőstatisztikával -, és a Cavaliers 86-73-ra nyert. Ilgauskas a tavalyi és tavalyelőtti szezont végig a sérültlistán töltötte, emlékezhetünk, hogy éppen az ő térde miatt nem volt hely Dávid Kornélnak Clevelandben.

Az Indiana Pacers sorozatban negyedszer nyert, 94-84-es hazai győzelmüknek a Detroit Pistons ellen ismét Reggie Miller volt a kulcsfigurája, hiszen 24 pontot dobott.

Chauncey Billups 31 pontja és kilenc gólpassza, valamint Kevin Garnett 22 pontja és 11 lepattanója nyomán a Minnesota Timberwolves hárommeccses rossz széria után tudott nyerni, 103-92-re győzve le Milwaukee-ban a Bucks gárdáját. Billups, aki két napja még negatív hőse volt csapatának, hiszen rajta ment el a Philadelphia elleni meccs, a Wolves első számú irányítója, a bokaficam miatt harcképtelen Terrell Brandon helyén kellett kezdeni, és a fenti számok szerint elég jól oldotta meg a feladatot.

Fotó: Reuters

Mason arcán látszik, milyen nehéz
meló Kidd tartása

A Vancouver Grizzlies elvesztette a fonalat: a néhány napja még franchise-rekordot érő 4-1-es mutatóval bíró gárda azóta két vereséget jegyezhet, ráadásul San Antonióban úgy kaptak ki, hogy a második negyedben csapatcsúcsot értek el 39 ponttal, a második félidőben pedig szintén rekordmínusznak számító 23-at. A Spurs 91-78-ra nyert, de ezen ők nem lepődtek meg: a San Antonio sorozatban 12 találkozón maradt veretlen, ha ez a két gárda meccselt, és összességében is 17-3 a mérlege a Vancouver ellen.

Steve Smith 25 pontot, nyolc lepattanót és hét gólpasszt jegyzett, s ezzel a Portland Trail Blazers legjobbja volt a Houston Rockets ellen 111-88-ra megnyert meccsen, de a hazaiak sorozatban harmadik győzelméhez a teljes csapat jó játéka kellett: Damon Stoudamire 23 pontot és 8 asszisztot, Dale Davis 14 pontot és 11 pattanót, Bonzi Wells 14 pontot tett hozzá.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.