Társoldalunk:

Újra nyert a Lakers, válságban a Sonics

A Lakers ereje abban rejlik, hogy ha Shaq O'Nealt lefogják, Kobe Bryant még mindig ott van, hogy maradandót alkosson. Így sikerült most is győzniük a Los Angeles-ieknek a Houston ellen. A bajnoki álmokat dédelgető Seattle két nap alatt a második nagy pofont kapta, ezúttal a Detroittól.

Fotó: Reuters

Így ül a 38 éves Ewing a padon,
keze-lába bebandázsolva
Jerry Stackhouse 38 pontjával a Detroit Pistons 101-92-re nyert a szenvedő Seattle SuperSonics ellen vasárnap. Miután az ötmeccses keleti túrája első négy meccséből hármat elvesztett a Sonics, az ötödiken is nagyon rosszul kezdett, az első nyolc mezőnykísérletük kimaradt. A harmadik negyedre a hátrányuk már 21 pont volt, de a 29 pontig és nyolc gólpasszig jutó Gary Payton vezérletével sikerült felkapaszkodni. Payton egyenlített 86-86-nál, de a Detroit 11-2-es rohamot indított ezután, amivel meg is nyerte a meccset. "Szinte lehetetlen ebben a bajnokságban nagy különbséggel nyerni. Bárki is játszik, a meccs mindig az utolsó percekben dől el. Sokat álldogálunk, az lehet a baj" - vélekedett Stackhouse, aki 13/23-as mezőny-, közte 4/7-es triplamutatóval zárta a meccset, harmadszor jutva 35 pont fölé idén.

A sztárcenter Patrick Ewing megszerzésével a Seattle a Nyugati konferencia megnyerését tűzte ki célul, de jelenleg nem úgy játszanak, mintha erre valóban képesek lennének. Maga Ewing a Pistons ellen hét pontot és 10 lepattanót szerzett, és a Sonics, miután 35-tel égtek New Jerseyben szombaton, ismét kikaptak, és ezzel 2-6 lett a győzelem-vereség mérlegük. A detroiti meccset elejétől végig játszó Payton nem volt hajlandó nyilatkozni a lefújás után, s ez nem csak azért beszédes, mert a liga előírásait sérti vele.

Fotó: Reuters

Bryant - ha kell - a pálya minden
szegletében boldogul
Kobe Bryant 37 ponttal és 10 lepattanóval vezette a Los Angeles Lakerst 105-99-es diadalra a Houston Rockets felett, s ezzel a címvédő lestoppolta kétmeccses buktaszériáját. Úgy tűnt, a vendégek nagyon jó napot fogtak ki, mert Shaquille O'Neal, az NBA legértékesebb játékosa, a tavalyi gólkirály, aki 28,8-es pont- és 13,2-es lepattanóátlaggal jött a meccsre, idei legrosszabbját adta elő mindössze 14 pontig és öt pattanóig jutva, és hiába mutatott be hat blokkot, 4:24-nél kipontozódott. A Rockets azonban hiába örült, hogy négy pontra megközelítette a bajnokot, Bryant totális diktatúrát hirdetett az utolsó három és fél percre, egymaga szerezvén csapata utolsó hat pontját. Az All-Star hátvéd erőfeszítéseinek köszönhetően a Lakers 4-3-ra mozdult előre, pedig közel járt ahhoz, hogy 1996. november 25. óta először negatív legyen a mérlege.

A Golden State Warriors otthonában, Oaklandben szintén 105-99 lett a meccs vége de ott a vendégcsapat, nevesen az Orlando Magic nyert, mégpedig úgy, hogy kilencpontos vezetését előbb elszórakozta a negyedik negyed végén, majd a hosszabbításban visszanyerte meccselejei önmagát, kihasználva, hogy a hazaiak 32-szer vesztették el a labdát. Tracy McGrady 24 ponttal, nyolv lepattanóval és hét assziszttal vezette a Magicet, hátvédtársa, Darrell Armstrong 21 pontot dobott. A Harcosoknál Antawn Jamison 23 ponttal, Danny Fortson pedig 21-gyel és ugyanannyi pattanóval igyekezett, de a Golden State így is vesztett, sorozatban ötödször, utoljára a szezonnyitón hagyták el győztesen a parkettet.

A Sacramento csatárai, a szerb Peja Stojakovic és Chris Webber közösen 51 pontot gyűjtöttek, és a Kings sorban negyedik győzelmére lehetett büszke, a Dallas Maverickst végi vezetve verték 109-84-re. Stojakovic (28) kettővel maradt el karriercsúcsától, 10/18-as mezőny- és 4/7-es triplamutatókat gyártott, Webber pedig 23 pontig és 13 pattanóig jutott úgy, hogy a harmadik negyed végén kificamította a bokáját, és nem tért már vissza a pályára.

A játéknap ötödik meccsét Denverben játszották, ahol Antonio McDyess 22 pontjával és 13 lepattanójával a Nuggets 95-79-re verte a Los Angeles Clipperst, amelyben Brian Skinner 23, 12-t jegyzett, és amely 0-3-mal áll az idegenbeli meccsein.

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Korábban:

A 12. játéknapon két nagy sorozat folytatódott: az ismét Eric Snow által pörgetett Philadelphia sorozatban hetedik sikerével továbbra is veretlen maradt, míg Nyugaton a Phoenix Suns sikerszériája a hatodik győzelemnél jár. Dávid Kornél ismét volt csapata ellen játszhatott: a Toronto Chicagóban nyert, a magyar csatár két percet játszott és egy lepattanót szerzett.