Társoldalunk:

Carter idénycsúcsával nyert a Raptors

Vince Carter 48 pontot dobott a Milwaukee-nak, ezzel a Toronto magabiztosan győzött Dávid Kornél nélkül is. 45 pontos vereséget szenvedett a Bulls Utahban, a Lakers Denverben botlott. Brian Grant vezetésével a Miami legyűrte a Portlandet, ugyanez történt Hakeem Olajuwon, a Houston és a Phoenix összefüggésében is.

Fotó: Reuters

Marion tehetetlenül nézi, amint
Anderson dob egyet a Phoenixnek
Brian Grant megleckéztette egykori csapatát, a vezérletével győzte le a Miami a Portlandet. Grant több szempontból is jobban teljesített korábbi csapattársainál, 24 pontot és 13 lepattanót ért el, míg a túloldalon 20, illetve 11 volt a legjobb egyéni mutató, mindkettő Rashed Wallace nevéhez fűződik. A 86-80-as győzelemnél ugyanakkor kiemelt jelentőséggel bírt volt az utolsó negyed kiváló védekezése, mellyel négypontos hátrányt dolgozott át hatos előnnyé a Heat. Érdemes külön figyelmet szentelni az újonc Eddie House-nak, aki 23 pontot dobott, ebből 10-et az befejező játékrészben. Külön pozitívum a Heatnek, hogy túltették magukat a térdbántalmakkal küszködő Tim Hardaway hiányán is. A Miaminak nélkülöznie kell a beteg veséjű Alonzo Mourningot is. Pat Riley főedző így nyilatkozik erről: "A sérüléseket az öltözőben hagyjuk, a lelkünk viszont jelen van. Komoly erőfeszítést tettünk ma este a sikerért." A siker viszont a túloldalról nézve kudarc, Mike Dunleavy, a Portland mestere kifejtette: "Mondtam a fiúknak, hogy ne kövessék el azt a hibát, hogy biztonságban érzik magukat. Amikor az ellenfél elveszt egy irányítót, az azt jelenti, hogy valaki lehetőséget kap a bizonyításra. Nézzük House-t. Lehetőséghez jutott, és élt is vele." House, akit Arizonából draftolt a Heat, 25 perc alatt 16/10-es mezőnystatisztikát produkált, begyűjtött 5 lepattanót és adott 3 assziszt.

Torontóban 111-102-re verte a Raptors a Milwaukee-t, Vince Carter idei legtöbbjét, 48 pontot dobott, ennél csak hárommal ért el többet valaha is. Carternek

Fotó: Reuters

Carter hanyattesés közben is
betalált
akadtak egészen kiemelkedő periódusai: a harmadik negyed elején egy nyolc perces időtartamban 17-et ért el, az utolsó szakaszban pedig 72 másodperc alatt zsinórban vágott hatot. Dávid Kornél nem lépett pályára, ám talán még mindig jobb nem játszani Torontóban, mint fellépni volt csapatával, a Chicagóval.

A Bulls iszonyatos verést kapott Utahban, a 109-64-es kudarc a második legnagyobb zakó a szeles város történetében. Karl Malone volt a legeredményesebb, minden kategóriában a mezőny élén járt (26, 9, 8). A Jazz 45 pontos győzelme azt is jelenti, hogy visszavágtak a bikáknak a '98-as nagydöntőben elszenvedett 42 pontos vereségért. Akkoriban a Bulls a hatodik bajnokságát nyerte nyolc éven belül. Azon az ominózus meccsen 96-54-re győzött a Chicago, és ez az NBA-döntők történetének legnagyobb diadalát (vagy vereségét, ahogy vesszük) jelentette. Viszont a nagydöntő utolsó meccse óta a Jazz nem kapott ki a Bullstól.

Los Angelesben nyert a Seattle, Gary Payton 25 pontja, Patrick Ewing 16-ja és 10 lepattanója a Clippers 86-83-as vereségéhez vezetett. A szuperszónikusok szeretnek L.A.-be menni, legalábbis ha a Clipperstől van szó: immár hat találkozó óta nyernek folyton a nyugati parton. Ruben Patterson 14, Rashard Lewis 13 pontot szórt, utóbbi 10 lepattanót is összegereblyézett. A hazaiaknál Odom minden téren élharcos volt (27, 12, 8). A Clippers elmulasztotta hárommeccsesre hosszabbítani győzelmi sorozatát, pedig már 11 hónapja próbálgatja, hogy összejöjjön.

Los Angeles másik csapata is kikapott, Denverben a hazaiak lehajrázták a Shaquille O'Neal nélkül kiálló Lakerst. A záró negyedben 10-zel verték a Lakerst, közben akadt egy 17-0-s széria is, így lehetett végül 87-86. Shaq kificamodott bal bokája miatt nem játszott, távollétében Kobe Bryant felelt a pontokért (32-ig jutott), a túloldalon Antonio McDyess 28-at dobott. Bryant ezzel már ötödik meccsén dobott 30 fölött.

Fotó: Reuters

Martin és J. O'Neal négykezes
gyakorlata, O'Neal törekszik
pontszerzésre
1999 május 5.-e óta először ment 50% fölé a Houston mérlege, miután Hakeem Olajuwon vezetésével (19 pont, 10 lepattanó és két labdalopás a hajrában) a Rockets 94-89-re legyűrte a Phoenix Sunst. Az előző - sérve és légúti problémái miatt - nem teljes idénye, és mostani gyengébb szezonkezdése után Olajuwon formája most egyre inkább emlékeztet arra, amellyel világbajnoki címhez segítette a Houstont 1994-ben és 1995-ben. A legtöbb pontot, 25-öt Steve Francis szerezte a Rocketsnek. Kettővel dobott többet a Phoenixben Cliff Robinson, ahol Shawn Marion (20) és Jason Kidd (15) is megtette a magáét. A Suns előző este szoros meccsen, 90-85-re kapott ki a New York-tól, így hétmeccses nyerőszéria után most két vereséggel állnak.

Csak egyetlen negyedben múlta felül a New Jersey az Indianát, akkor viszont annyira, hogy azt már nem is tudták ledolgozni Reggie Millerék. A Netsben Stephon Marbury 20 dobott pont mellett 10 asszisztot adott, és bár átlagosan 4 ponttal jobb volt három játékrészben a Pacers, a Nets mindent kiváltott azzal, hogy 33-16-ra hozta a második negyedet. A győzelemmel pozitív lett a Nets hazai mérlege (3-2), miután először nyert idén kétszer egymás után.

Washingtonban hárman 59-et dobtak - Juwan Howard 21-et, Mitch Richmond és Richard Hamilton 19-et - a második napja turnézó Bostonnak, nyertek is 109-89-re. A Wizardok első négy hazai meccsüket elvesztették, most viszont megszakítottak egy ötmeccses vesztes szériát, a Bostont meg nyeretlenül tartották idegenben.

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.