Vágólapra másolva!
Shawn Kemp visszatérése Clevelandbe azt hozta, amit várni lehetett: pfujolást, technikai faultokat, keménykedést. A Portland Trail Blazerst viselte meg ez jobban, mert a Cavaliers, amely mindössze három meccset nyert az ezt megelőző 16-ból, csúnyán elpáholta a Nyugat legjobbját a 83. játéknap egyetlen mérkőzésén.

Fotó: Reuters

Stoudamire hiába igyekezett,
Miller őrizetében csupán három
pontig jutott

Kemp most játszott először a Gund Arénában, mióta átkerült Portlandbe (augusztusban történt, egy három csapatos ügylet részeként, amely Brian Grantet a Blazersből Miamiba küldte), de amikor a Cavs játékosa volt, akkor se nagyon szerették őt a clevelandiek. Amikor most a pályára lépett, valaki bekiabált: "Hé, ki ez a csávó?!", majd minden labdaérintésénél pfujoltak. Végül ő is megállt négy pontnál és három lepattanónál, húsz perc játék után - nyilván nem ilyen visszatérésben reménykedett. "Nem most fütyültek ki először" - vont vállat. "Már játszom egy ideje, nem vagyok első- vagy másodéves. Hallottam már füttyöt a karrierem során." (Kemp 1989-től 1997-ig Seattle-ben játszott, után három clevelandi szezon következett, karrierátlaga 16,3 pont, 9,2 lepattanó.)

Kemp négy faultot követett el, de úgy tűnt, nemcsak őt tüzelte fel a viszontlátás, Dunleavy mestert például ki is állították a harmadik negyedben, mikor összeveszett az egyik bíróval. Nem sokkal később két néző a portlandi kispad mögött heccelni kezdte Kempet, majd szendvicsdarabokkal dobálta a cseréket, és ekkor majdnem elszabadult a pokol. Tim Grgurich segédedző és a cserék elégtételt akartak venni, de a biztonságiak közbeléptek, és kivezették a két renitenst.

A Blazers sztárcsatára, Scottie Pippen nélkül játszott, de mintha a többi portlandinek is fájt volna a könyöke. Rasheed Wallace 5/17-es, Arvydas Sabonis 1/10-es mezőnymunkát végzett, a Blazers az első tíz mezőnykísérletét kihagyta, és az első félidőben 8/33-as volt a teljesítményük. Stacey Augmon, Wallace és Steve Smith fejenként 12 ponttal tudott a vendégek legjobbja lenni.

A Portland első félidei 24 pontja a Cavs számára is rekord, de a Blazers ettől még 20-5-ös győzelem-vereség mérleget tud a keleti csapatok ellen, és vezeti a Nyugati konferencia tabelláját.

A 83. játéknap statisztikái

Cavaliers - Trail Blazers 84-58 (17-15, 22-9, 20-21, 25-13)
Cleveland, 16 388 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): A. Miller 18, Traylor, Weatherspoon 9-9, Ji. Jackson 5, illetve Augmon, Smith, R. Wallace 12-12, Augmon, R. Wallace 7-7, Augmon, Stoudamire 4-4

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Korábban:

Két csapat, amelynek a hazai meccseire csak örökölni lehet jegyet, két csapat, amely otthon kapott ki vasárnap: a Knicks a régi rivális Indiana Pacerstől, a Lakers a nyugaton portyázó Miami Heattől szenvedett vereséget. A Toronto Raptors nagyvadat fogott: szintén idegenben nyert a Philadelphia 76ers ellen.