Vágólapra másolva!
Háromszori hosszabbításban verte a Houston az Indianát, a vérkeringési zavarai miatt többhónapos kihagyásra kényszerülő Hakeem Olajuwon nélkül. Orlandóban is túlóráztak a csapatok, végül Chris Webber parádéjával a Sacramento nyert. Zsinórban negyedik meccsét vesztette el a Portland, ezúttal a Gary Payton vezette Seattle otthonában bukott el a Blazers.

Fotó: Reuters

Houstoni múlt és jövő: Olajuwon balján
Steve Francis

A 38 éves Olajuwon ebben a szezonban már biztosan nem játszhat, de az is elképzelhető, hogy a bal lábszárában keletkezett vérrög pályafutása végét jelenti. Keith Jones tréner szerint Olajuwon a nyolc évvel korábbihoz hasonló vérkeringési problémákkal küszködik, és minimum három hónapos kihagyás vár rá - gyógyszeres (Coumadin, a vér hígulását segíti elő) kezelése során kerülnie kell az olyan szituációkat, amelyekben megsérülhet. "Imádjuk a fickót. Rengeteget tett értünk" - mondta Rudy Tomjanovich edző. A klubot 17 éve szolgáló Olajuwon vezérletével 1994-ben és 1995-ben is bajnoki címet szerzett a Houston. A nigérai származású center a liga történetének legjobb blokkolója, 1996-ban olimpiai aranyérmet is nyert, már az Egyesült Államok színeiben.

Los Angelesben a betegeskedő Kobe Bryant és az eltiltott Isaiah Rider hiányában a lábtörésből felépülő Derek Fisher vitte győzelemre a bajnokot a Boston ellen. Szezonbeli első meccsén Fisher 26 pontja és hat lopása is karriercsúcs, emellett kiosztott nyolc gólpasszt, kilencből nyolc büntetőt bevágott, nagyon nem semmi. A vasárnapi, Seattle elleni bírószidalmazásért ötezer dollárra megbüntetett Shaquille O'Neal 28 pontot és 11 pattanót tett a sikerhez. A Celtics mit sem ért azzal, hogy Paul Pierce pályafutása legjobbját elérve 42 pontot termelt, s hogy Antoine Walker 23 pontja mellett 11 gólpasszt is jegyzett.

New Yorkban a beteg Latrell Sprewell és a sérült Larry Johnson sem hiányzott annyira a hazaiaknak: Allan Houston 20, Marcus Camby 18, Glen Rice 17 pontot dobott a Cleveland elleni győztes meccsen, a Knicks jó passzban van, ötből négyet nyert. Rice tavaly december óta először volt kezdő, kosarain túl 16 pattanót is lekapkodott. Legutóbbi négy Cavs elleni csatájukat elvesztették, ezúttal törlesztettek - a Cleveland legeredményesebbje a kispados Chris Gatling 13 ponttal lehetett.

Orlandóban Chris Webber (33, 15) és Peja Stojakovic (25) vezérletével hosszabbításos küzdelemben diadalmaskodott a Sacramento. A vesztes Magic fővarázslója, Tracy McGrady (25, 10, 8) nem is bírta idegekkel: utolsó hét kísérletéből hat célt tévesztett, ráadásul össze is kapott Bobby Jacksonnal - vélhetően mindkét játékost eltiltják majd e kakaskodásért.

Torontóban Ray Allen 29, Tim Thomas - közte öt triplával - 23 pontot dobott, amint a Milwaukee majdnem leadta a harmadik negyed végére kiharcolt tetemes előnyét (71-90). A záró periódus első nyolc percében mindössze öt pontot szerzett a Bucks, a Vince Carter (24) vezette Raptors azonban elkésett a hajrával.

Fotó: Reuters

Kukoc tripla-duplája mellé egy-egy
blokk és labdaszerzés is befért

Dallasban Juwan Howard 27, Dirk Nowitzki és Michael Finley 25-25 pontot termelt, amint a vendéglátók szétdobták a New Jersey-t. Howard szerződtetése óta nem mutatott még ilyen remek támadójátékot, a Mavericks 14-2-es döntő, harmadik negyedbeli rohanásából hat ponttal vette ki a részét. A Nets csapatában Johnny Newman 18, Stephon Marbury 15 pontig jutott.

Seattle-ben Gary Payton 31 ponttal és hét gólpasszal, Rashard Lewis 16 ponttal járult hozzá a Sonics sikeréhez - a zsinórban négy buktánál tartó Portland ellen. Payton öt hármast süllyesztett el, hat kísérletből. Ilyen kudarcszériát a szezon során először él át a Csendes-óceáni listavezető, legjobbja Rasheed Wallace volt 19 ponttal.

A 129. játéknap statisztikái:

Raptors - Milwaukee Bucks 97-101 (32-33, 24-33, 15-24, 26-11)
Toronto, 19 800 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): V. Carter 24, Clark 10, Childs 8, illetve Allen 29, Caffey 7, Allen 7

Hawks - Grizzlies 109-99 (23-14, 31-23, 24-30, 31-32)
Atlanta, 9 664 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): A. Henderson 23, Mohammed 13, Kukoc 11, illetve Bibby 27, Abdur-Rahim 13, Abdul-Rauf

Knicks - Cavaliers 98-79 (26-21, 31-18, 26-22, 15-18)
New York, 19 763 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Houston 20, Ku. Thomas 9, Jim Jackson 10, illetve Gatling 13, Weatherspoon, Mihm 7-7, A. Miller 6

Magic - Kings 108-114 (28-34, 24-23, 35-25, 15-20, 6-12) - hu.
Orlando, 16 157 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): McGrady 25, McGrady, Reid 10-10, McGrady 8, illetve Ebber 33, Webber 15, Webber 7

Mavericks - Nets 122-98 (28-25, 28-27, 34-22, 32-24)
Dallas, 15 934 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Howard 27, Howard 9, Nash 11, illetve Newman 18, Eschmeyer 8, Marbury 6

Rockets - Pacers 127-118 (25-25, 30-23, 19-28, 18-16, 10-10, 10-10, 15-6) - 3x hu.
Houston, 13 097 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Norris 28, Taylor 13, Francis 11, illetve J. Rose 39, J. O'Neal 18, J. Rose 9

SuperSonics - Trail Blazers 99-90 (24-22, 29-26, 22-16, 24-26)
Seattle, 17 072 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Payton 31, Ewing 6, Barry 8, illetve R. Wallace 19, R. Wallace, Pippen 8-8, Stoudamire 7

Lakers - Celtics 112-107 (23-22, 26-32, 31-24, 32-29)
Los Angeles, 18 997 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): S. O'Neal 28, Shaw 12, Fisher 8, illetve Pierce 42, A. Walker 8, A. Walker 11

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.