Vágólapra másolva!
A Milwaukee Bucks 2-0-s előnyt épített ki a Charlotte Hornetsszel folytatott párbajban, amikor beindultak a Lódarazsak: zsinórban három meccset nyerve fordítottak, és már ők érezhetik magukat a keleti főcsoport-döntő kapujában. Az ötödik összecsapást idegenben nyerte a Charlotte 94-86-ra, következhet a folytatás csütörtökön, Charlotte-ban.

Fotó: Reuters

Allen nem jutott át Campbelléken

Az első két meccset otthon nyerte a Bucks, a következő kettőt otthon a Hornets, onnantól viszont felváltva utaznak a csapatok. Így kovácsolt előnyt a Charlotte mostani, idegenbeli sikerével, hiszen csütörtökön óriási sansza lesz a csata lezárására. A Milwaukee utoljára novemberben vesztett háromszor egymás után, intő jel lehet, hogy akkor a sorozat bővült egy negyedik meccsel is. Panaszkodik is Ray Allen: "2-0-ra mentünk, úgy nézett ki, még söprés is lehet. Nem hiszem, hogy bárki ebben a csarnokban gondolt arra, hogy 2-3 is lehet. De most már ez van, nekünk meg ugyanúgy fordítanunk kell ellenük, ahogy ők tették velünk."

A Milwaukee legfőbb fegyvere nem működött, a gyenge (30/82) mezőnybeli dobóhatékonyság komoly csapást jelentett, azok után, hogy a Bucks az alapszakaszban egyike volt azon négy csapatnak, amely átlagban száz pont fölött volt. "Senki nem tervezi még közülünk a vakációját, de nagyon hamar szabadságra mehetünk, ha nem találunk ki valamit" - kongatta a vészharangot Allen. "Személy szerint nem képzelem, hogy végig kiemelkedően játszottunk volna a sorozatban, viszont tudom, hogy Charlotte-ban kiütjük őket" - jelentette ki George Karl, a vendégek mestere.

Mashburn nem muzsikált valami fényesen (8/23) - egészen addig, amíg fontos nem lett. A harmadik harmadban a Charlotte utolsó 12 pontjából tízet dobott, a vezetést is az ő kosarával vette át a Hornets. "Kettős őrizetet kaptam, ezért arra figyeltem, hogy megtaláljam a szabad embert" - mondta a nyolc gólpasszt adó Mashburn. És ott volt Davis, aki az első négy meccsen 4/20-szal termelte a triplákat, most viszont 5/5-tel villantott. "Visszatértem a 'műhelybe', edzések után sokáig maradtam gyakorolni a dobásokat" - árulta el a nem túl nagy titkot Davis.

1.

2.

3.

4.

mezőny

büntető

Milwaukee Bucks

86

26

23

20

17

37%

79%

Charlotte Hornets

94

26

26

28

14

44%

74%

Milwaukee, 18 717 néző

Teljes játékidő: 2 óra 27 perc

A főszereplők:

Bucks

perc

pont

mez.

bünt.

gólp.

lep.

egyéb

G. Robinson

37

22

9/17

4/6

2

3

E. Johnson

38

6

2/4

2/2

2

17

5 blk.

Allen

45

20

6/18

6/8

7

6

3 lsz.

Cassell

35

12

4/12

3/4

4

2

T. Thomas

29

15

5/12

4/4

2

8

Hornets

perc

pont

mez.

bünt.

gólp.

lep.

egyéb

Mashburn

42

24

8/23

8/11

8

5

3 lsz.

Campbell

32

13

5/11

3/4

1

10

2 blk.

B. Davis

34

19

7/10

0/0

5

6

3 lsz.

Wesley

44

15

6/14

2/4

6

3

E. Robinson

22

11

4/9

2/2

0

5

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: