Társoldalunk:

Három gyerek, négy kerék, öt karika?

Bár az akkor Lausanne-ban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök csak május 21-én közölte Juan Antonio Samaranchcsal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság - azóta nyugalomba vonult - elnökével, hogy Budapest megpályázza a 2012-es nyári olimpia megrendezését, az ötlet jóval korábbi, sőt, maga Orbán is említést tett róla a médiában - már tavaly októberben, ám érdekes módon minden különösebb visszhang nélkül. Akárhogy is, a sport egyik pillanatról a másikra a magyar közélet legfrekventáltabb szelete lett, különösen azok után, hogy hazánk bejelentette igényét a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére is. Eközben sportolóink - magyar szempontból - minden idők egyik legsikeresebb esztendejének végéhez közelednek, a derűs összképet csupán labdarúgóink arcpirító kudarcsorozata, a sportág további süllyedése árnyékolja. Minderről beszélgettünk Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszterrel.

- Miniszter úr, feltételezzük, hogy akkor fogalmazódott meg az olimpiarendezési pályázat gondolata, amikor ön is és a miniszterelnök is Sydneyben tartózkodtak, tavaly szeptemberben, a nyári játékokon.
- Sydney stimmel, de a többi nem. 2000 elején az ausztrál városban járt egy magyar parlamenti küldöttség, soraiban Szájer József frakcióvezetővel, s amikor hazatértek, ő vetette fel: vajon miért nem végzünk elemzéseket az olimpiarendezés megvalósíthatóságát illetően. Óriási hatást gyakorolt rá az ausztrálok már-már gyermeki lelkesedése, amellyel a nagy nemzeti ügy mögé álltak. S ez a lelkesedés átragadt rá, majd ránk is. Aztán persze a döntő impulzust az olimpia idején kaptuk, s Orbán Viktor október 15-én, az eredményességi jutalmazás kapcsán be is jelentette rendezési szándékunkat, de valahogyan nem kapta fel a média ezt az információt. Óriási szerencsénk volt egyébként, hogy a miniszterelnöknek és nekem is ez volt az első olimpiánk - mármint, amelyiken személyesen ott lehettünk -, mert Sydney minden idők legjobb hangulatú versenyeit rendezte.

- Azért a sydneyi és a budapesti körülmények, feltételek - finoman fogalmazva - nem azonosak. Nem beszélve arról, hogy mi még el sem nyertük a rendezés jogát, s egy minapi Jacques Rogge-beszéd tanúsága szerint - amikor Tuniszban, a Földközi-tengeri Játékokon nyilatkozva a NOB elnöke még csak nem is említette fővárosunkat a 2012-es játékok lehetséges helyszínei között - erre vajmi kevés is az esélyünk.
- Nem vagyok kishitű, és szerintem a magyar átlagember sem az, ez a fajta szkepticizmus inkább a hazai médiát jellemzi. Nemcsak az olimpiával, hanem mindenfajta nagyszabású vállalkozással szemben. Amikor például kiderült, hogy két magyar expedíció is nekivág a Mount Everestnek, azonnal megkérdezték: Nem túlzás ez egy ilyen kis országtól? Miért volna túlzás? Nem beszélve arról, hogy szabad országban élünk, ha valakinek eszébe jut, hogy megmássza a világ legmagasabb hegycsúcsát, nincs jogunk ebben megakadályozni. S hogy az ISM mindkét expecíciót anyagilag támogatja? Szerintem ez a legtermészetesebb.

- Azért egy olimpia kicsit drágább mulatság, mint egy hegymászótúra.
- Persze, de a hozadéka is összehasonlíthatatlanul nagyobb lesz.

- Már amennyiben 2005-ben nekünk ítéli a játékokat a NOB.
- Nézze, van, ami rajtunk múlik, és van, ami nem. Szerintem nekünk az a dolgunk, hogy az előbbi kategóriába tartozó munkálatokat a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon elvégezzük, s akkor nyugodt lélekkel várhatjuk a szavazást.

- S ha New York, London vagy éppen Párizs, netán Fokváros lesz a kedvezményezett, akkor azt mondjuk az adófizetőknek: bocs', nem jött össze?
- Először is, a beruházások jelentős részére csak akkor kerülne sor, ha mi nyernénk. Másodsorban - és ezt már több helyen elmondtam - a jobbára infrastrukturális jellegű építkezések háromnegyed részére olimpia nélkül is szükség van. Ha nem lenne foglalt a szlogen az EU-csatlakozás kapcsán, azt mondanám: az olimpiarendezés adhatja a keretet egyfajta Nemzeti Fejlesztési Tervhez.

- Ami az önök becslése szerint 4,7 milliárd dollárt, azaz 1300 milliárd forintot emésztene fel, az idei költségvetés egyharmadát! Még kimondani is félelmetes. Egyébként miért ilyen sok? Los Angeles és New York terveiben alig kétmilliárd dollár szerepel...
- Pontos összegekről beszélni most még lehetetlen. Kétféle stratégia létezik: az egyik magas költségekkel számol, mert minden projektet igyekszik megvalósítani az olimpia apropójából, a másik igyekszik azt a látszatot kelteni, náluk már minden készen áll, akár másnap kezdődhetnének a játékok, alig van teendő... Az előzőre Isztambul, az utóbbira Oszaka a példa.

- Próbálunk osztozni az ön optimizmusában, de mit csinálunk majd az 1,7 millió vendéggel, amennyit például Sydneyben is regisztráltak?
- Azt mondjuk majd: Isten hozta önöket! Komolyra fordítva: természetesen növelni kell Budapest és környéke szállodai kapacitását. De hadd időzzek el még egy pillanatig a derűlátás kérdésénél. Már eddig is 65-70 százalékos volt a pályázat lakossági támogatottsága, ám sokáig a megkérdezettek alig 25-30 százaléka érezte úgy, hogy Magyarország elnyeri a rendezés jogát. A minap először fordult át pozitívba ez az arány, legalábbis az E-voks nevű honlap tanúsága szerint.

- Talán váltsunk át egy kevésbé magasztos támára, a magyar futballra. Amikor ezt a szót hallja, mire gondol?
- Egyszerű szurkolóként ugyanolyan frusztrált leszek, mint mindenki más ebben az országban. Két hét leforgása a a válogatott kapott tíz gólt, a Dunaferr csúfosan kiesett a BL-selejtezőben, nem is annyira az eredmény - azaz eredménytelenség -, hanem a mutatott játék a megemészthetetlen. A második gondolatom a szégyené: ezek a kudarcok - nem túlzás - ártanak hazánk nemzetközi megítélésének, ugyanakkor egyfajta pesszimista, defetista hangulatot sugallnak idehaza. Nem akarok semmit sem belemagyarázni, de tényleg nem tett jót az országnak ez vereségsorozat. Harmadrészt érzékelem azt a hatalmas feszültséget, ami a magyar futballban kialakult, és ami a múlt és a jövő között feszül. Miközben határozott törekvések vannak az előrelépésre, újra meg újra felböfögjük a múltat, egy grúziai 1-3 vagy egy népstadionbeli 0-2 formájában.

- Beszélne egy picit konkrétabban erről a feszültségről?
- Iszonyatos érdekkonfliktusok vannak a magyar profi futballban, úgyszólván minden és mindenki a látszatteljesítmények fenntartásában érdekelt.

- Mit szól ahhoz a minapi televíziós közvélemény-kutatáshoz, amelynek eredménye szerint a betelefonálók 92 százaléka úgy gondolja, nincs szükség Magyarországon fizetett labdarúgókra?

- Egy demokráciában, egy szabad társadalomban nem lehet rendeletileg beszüntetni a profi futballt. Nem beszélve arról, hogy a csapatokat gazdasági társaságok működtetik, amelyek nem az állam, az adófizetők pénzét költik - vagy csak nagyon áttételesen, mint például egy állami tulajdonú cég, a Dunaferr esetében -, tehát nagyon sarkítva: semmi köze a kormánynak ahhoz, hogy mire és kire áldoznak forintmilliókat. A magyar futballban különben sem a bérarányokkal van baj.

- Ezt hogy érti?
- Sokan felháborodnak azon, hogy egy magyar élfutballista többszörösét keresi annak, amit egy olimpiai bajnok kajakos vagy úszó. Csakhogy az arányok ugyanilyenek Németországban vagy Olaszországban is.

- Apró különbség, hogy egy német vagy olasz profi futballista szórakoztatja is a nézőt. Ugyanis elviekben látványsportról lenne szó...
- Persze, ez igaz. Azt is tudjuk, hogy addig nem várható igazi áttörés, amíg fel nem neveljük a mai követelményeknek megfelelően képzett labdarúgó generációt. Ezt a célt szolgálják a Bozsik-programra költött milliók.

- Számos sportági szövetség vezetői panaszkodnak, hogy reálértékben kevesebb pénzt kapnak, mint korábban.
- Egyrészt ez nincs így, másrészt két dolgot tudomásul kell venni. A profi sport az egyetlen olyan gazdasági tevékenység e pillanatban Magyarországon, amely a kormány anyagi támogatását élvezi. Ha úgy tetszik, ez szubvenció. Azonkívül vitatkoznék azzal a lépten-nyomon hangoztatott megállapítással, miszerint nem alakult még ki hazánkban az a mecénási réteg - nagyvállalkozók, pénzemberek -, amelynek meglenne a gazdasági ereje a profi sport szponzorálásához, ahhoz, hogy átvegye az állam szerepét. S az is torz beállítás, hogy a magyar profi sportolók nyomorognának.

- Mire gondol?
- Konkrét példa: egy magyar NB I-es röplabdázó - abban a sportágban, amely aligha áll magasabb szinten mifelénk a futballnál - egy közepes csapat közepes játékosa nettó 150 ezer forintot keres havonta. Ezzel sok újságíró is kiegyezne, gondolom.

- Három hete a Népstadionban Orbán Viktorral együtt bejelentették: tovább 3,68 milliárd forint áramlik a magyar sportba. Ezekből a pénzekből közvetlenül a szövetségek és az egyének is részesülnek. Sokan kérdezik: mikor folyósítják ezen összegeket?
- Már felvettük a kapcsolatot az érintett szövetségekkel, október közepére mindenki pontosan megtudja, mennyit kap, és novemberben megkezdjük a folyósítást. Ne felejtsék: az utóbbi években mindig kapott plusztámogatást a magyar élsport.

- Minden esetben hangsúlyozza, hogy élsport, profi sport...
- Igen, mert az a véleményem, hogy amikor az adófizetők pénzét költjük, elemi kötelességünk ezt a pénzt az adófizetők javára fordítani. Vagyis: a szabadidősport vagy tömegsport - teljesen mindegy, hogy minek nevezzük - prioritást kell hogy élvezzen az élsporttal szemben. Ezt akkor is ki kell mondani, ha esetleg sokaknak nem szimpatikus.

- Mintha nem ebben a szellemben született volna a legutóbbi kormányhatározat, amely leírja az MLSZ 500 milliós köztartozását.
- Kovács Attila, az MLSZ korábbi elnöke 1998-ban nem volt hajlandó megkötni az állammal ugyanazt a szerződést, amit a többi szövetség megkötött s amelynek értelmében rendezték a köztartozásokat. Úgy gondoljuk, a mai vezetésnek nem kell szenvednie amiatt, ami három évvel ezelőtt történt.

- Talán nem tévedünk, amikor azt mondjuk: az ön népszerűségi indexe a Kovács Attila-ügy idején kezdett zuhanni. Mit tenne ma másként, ha visszaforgathatná az idő kerekét?
- Ma már látom: afféle elefántként jelentem meg az MLSZ porcelánboltjában. Kovács Attila azonnali felfüggesztése helyett előbb ország-világ elé kellett volna tárnunk, milyen félelmetes törvénytelenségek történnek a szövetségben, mekkora felfordulás uralkodik. Ha ezt tesszük, egy héten belül a közvélemény kezdte volna követelni Kovács Attila leváltását. Ehelyett sikerült mártírt csinálni belőle. Ne feledje: nekem nem volt mérlegelési lehetőségem, nem jogom, hanem kötelességem volt, hogy közbelépjek.

- Átmenetileg mégis meg kellett hátrálniuk a FIFA előtt.
- A FIFA nemzetekfeletti szervnek képzeli magát, képtelen voltam megértetni a Budapestre érkezett tárgyaló küldöttséggel, hogy az MLSZ működése ellenkezik a hatályos magyar törvényekkel. Megkérdeztem Zen-Ruffinen úrtól: "Mondja, ha például Puhl Sándor úr, a remek nemzetközi játékvezető közlekedési balesetet okozna, önök akkor is megakadályoznák az őrizetbe vételét?"

- És mit válaszoltak?
- Azt, hogy ez nem a tárgyhoz tartozik. Valamennyi nemzetközi sportszövetség részéről abszurdnak tartom a nemzeti szuverenitás megsértését. Csehországban de jure még mindig az az úriember a labdarúgó-szövetség elnöke, aki már régen börtönben ül köztörvényes cselekmények miatt, a FIFA ugyanis még mindig őt ismeri el.

- Az imént egy pillanatra már említettük a népszerűség - vagy népszerűtlenség - kérdését. Nem zavarja, hogy most már tartósan a lista végén kullog?
- Akkor sem foglalkoztam különösebben a népszerűségi listákkal, amikor az élcsoportban foglaltam helyet, és akkor sem, amikor a hátsó harmadban. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb elkezdik valós teljesítménye alapján értékelni az Ifjúsági és Sportminisztériumot és annak első emberét is. S én büszke vagyok erre a minisztériumra, arra a szellemi tőkére, ami itt összpontosul. Fiatal, diplomás, nyelveket beszélő emberek dolgoznak itt, akik szívesen járnak ide. Mindig is vágytam arra, hogy egy ilyen közösség vezetője legyek, s ezt már elértem.

- S az olimpiarendezést?
- Az csak részben múlik rajtunk. Egyébként csodálom, hogy a sajtó egy része propagandafogásnak tartja a rendezési ötlet bedobását. 2012-ig három parlamenti választás lesz, s aki azt állítja, hogy a Fidesz "magának" rendezné az olimpiát, az - egyfajta freudi elszólással - azt is állítja: legalább tucatnyi évig még ellenzéki pozícióban lesz a mostani oppozíció... Az olimpia megpályázásával olyan utat jelölünk ki, amelynek követése mindenféle kormánynak kötelező lesz, akárki irányítja is Magyarországot az előttünk álló évtizedben.

Ch. Gáll András