Vágólapra másolva!
A vasárnapi selejtezők során eldőlt, hogy csak két magyar - Fekete Attila és Kovács Iván - léphet pástra hétfőn a legjobb 64 férfi párbajőröző között.

A vb legnépesebb, 149 fős mezőnyében Fekete világranglistás helyezése alapján már eleve kiemelt volt, Kovács viszont a csoportjában mutatott kiemelkedő teljesítményével - öt győzelemmel s mindössze egy vereséggel - biztosította helyét a folytatásra.

Imre Géza négy, Kulcsár Krisztián három sikeres asszóval kezdett, majd mindkettejüknek egy-egy sorsdöntő - mint később kiderült, sikertelen - csörte következett. Imre attól az ausztrál Adamstől kapott ki 15-14-re, aki tavaly az olimpián Kovácsot búcsúztatta, Kulcsár pedig a svájci Steffentől szenvedett 15-11-es vereséget.