Olimpia a doppingbotrányok árnyékában

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az oroszok mindent elkövetnek, hogy tisztára mossák Lazutyinát. "Tisztában vagyunk ártatlanságával" - nyilatkozta Viktor Mamatov, az orosz küldöttség vezetője, aki hozzátette: készek akár bírósági úton is elégtételt kérni a meghurcoltatásért. A lapok azért nem elemzik a skandalumot, mert Oroszországban háromnapos nemzeti ünnep van. Nyikolaj Durmanov, az Orosz Olimpiai Bizottság doppingügyekkel foglalkozó testületének vezetője vitatja a darbopoetin kimutatására Salt Lake Cityben elvégzett tesztek jogszerűségét. A sportvezető szerint ugyanis a vizsgálati módszert előzőleg nem próbálták ki. "Még ha kidolgoztak eis gy eljárást a közelmúltban, azt előbb hosszú időn át tesztelni kellett volna. Az olimpia nem lehet a próbálkozások színtere" - mondta.

A spanyol sportminiszter, Pilar del Castillo szintén emelkedett hangnemben beszélt Mühleggről: "Bármilyenek is a körülmények, Johann kivételes képességű versenyző. Ki kell hangsúlyoznom, hogy a spanyol kormány mindig is a doppingellenes oldalon állt. De azért gratulálhatunk is magunknak, amiért jogosan megmentettük Mühlegg két aranyérmét." A Spanyol Olimpiai Bizottság elnöke, Alfredo Goyeneche is úgy véli: az első két aranyat már nem fenyegeti veszély. "Kissé abszurd, hogy az első két győzelmet követően átment a teszteken, majd a harmadiknál megbukott. Az biztos, az első két aranyat senki sem veheti el tőle, hiszen akkor és ott megfelelt a kívánalmaknak."

A sportvezetők mellett egy legenda is kitart Mühlegg ártatlansága mellett. Spanyolország eddigi egyetlen olimpiai aranyérmese, az 1972-es szapporói játékok hőse Francisco Fernandez Ochoa úgy véli, egy igazi sportember nem kockáztatja élete munkáját. "Nem tudom, mi történhetett. Abban viszont biztos vagyok, harmincegy évesen az ember nem csinál már hülyeséget. Egy olyan elit sportember, mint Mühlegg, aki évente tizenegy hónapot kőkeményen dolgozik, nem dobja ilyen könnyen félre az edzésekbe ölt időt. Én hiszek neki, de tudom, ha kiderül, mégis hibázott, akkor sokan majd legyintenek, és azt mondják: még jó, hogy nem igazi spanyol!"

Persze máshol nem ilyen egyértelműek a visszhangok. A svéd napilap, az Aftonbladet hasábjain Per Elofsson indított hadjáratot Mühlegg ellen. "Hogyan állhatott fel a dobogóra és fogadhatta a tapsokat, amikor tudta magáról, hogy csaló?" - tette fel a költői kérdést az 50 km-en tizennyolcadik helyen befutó sportoló. "Közben bizonyára azt kérdezte magától: én élek egyedül a doppingmentes álomvilágomban?" A német sajtó, amely amúgy is idegenkedett a hazáját másik országra cserélő Mühleggtől, a Bildben fogalmazta meg érzéseit. "Részesei vagyunk az olimpiatörténelem egyik legnagyobb doppingbotrányának" - értékelt a bulvárlap, hozzátéve: Ben Johnson 1988-as szöuli bukása óta nem látott ilyet a világ. A spanyol ABC című lap a világ szégyeneként értékelte Mühlegg botlását. "Egy éjszaka alatt nem csak egy aranyérmet, hanem egy hős szimbólumot is vesztettünk" - írja a lap. Az El Mundo szerint "az olimpiák legnagyobb teljesítménye kémiai trükké degradálódott".

"Tíz éve veszek részt Világkupa-versenyeken, évente legalább huszonötször ellenőriznek, és még soha sem volt probléma" - nyilatkozta Mühlegg a spanyol rádiónak, nem csökkentve ezzel a körülötte lévő feszültséget. A bizonytalanságra jellemző, hogy az utolsó pillanatban a csapatvezetés nem neki, hanem Maria Jose Rienda Contreras síelőnőnek adta a záróünnepség spanyol zászlóját. Ráadásul a szerdára, Madridba tervezett fogadást is elhalasztották, de a királyi palotába tervezett ünnepség elmaradását nem indokolták a szervezők.

Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, a belga Jacques Rogge-nak nekiszögezték a kérdést, mit szól a történtekhez. "Gyakorlatilag mindhárom bűnös olimpiai bajnoknak tekintheti magát, más kérdés, hogy mi a dolog morális oldala" - értékelt a belga sebész célozva arra a tényre, hogy a korábbi sikerekért odaadott érmeket már nem vonják vissza.

Salt Lake Cityt megelőzően a téli játékokon összesen öt doppingesetet jegyeztek fel a krónikák - ezt újabb néggyel toldották meg a mormon városban. "Nekünk kell irányítani a háborút" - nyilatkozta büszkén Arne Ljungqvist, a NOB orvosi bizottságának vezetője. "Tudhatták volna, hogy a sarkukban vagyunk. Doppingellenes részsikerünk nagyon fontos volt, hogy a többi bűnös előtt megőrizzük fölényünket."

Nemzetközi sajtóvisszhang

Svájc:
Tages-Anzeiger: "Salt Lake City jobb volt, mint amit az előzmények alapján várni lehetett. Mühlegg esete beárnyékolta a sportolók és a szervezők kitűnő teljesítményét."

Basler Zeitung: "A sportnak kellett volna begyógyítania az Egyesült Államok friss sebeit - ez lehetetlen, ezt már a kezdetektől tudni lehetett. A Salt Lake City-i játékoknak egyáltalán nem tett jót, hogy a sporttól idegen célokra akarták felhasználni."

Berner Zeitung: "Az olimpia boldoggá tesz - nos, ez nem mindenkire igaz. Oroszországban például úgy érzik, hogy csalás áldozatai lettek. A jól szervezett Salt Lake City-i játékok a végén mégis negatív felhangú esetektől hemzsegett."

Neue Zürcher Zeitung: "Rossz az utóíz. A világ minden tájáról több ezer sportoló és szurkoló özönlött Salt Lake Citybe, hogy hasonlóan emlékezetes élményben lehessen része, mint nyolc éve Lillehammerben. Nem jött össze."

Hollandia:
De Telegraaf: "Láthattuk a téli sportok klasszisait, számtalan olimpiai és világrekord született. De ezek a játékok mégis elsősorban a félelemről szóltak. Leginkább a politikával átitatott atmoszféra az, ami elrontotta a hangulatot."

Volkskrant: "Az amerikaiak elégedettek lehetnek. Az ország kihasználta a lehetőséget, és megmutatta az erejét, a befolyását, az emberek kinyilváníthatták hazaszeretetüket. Az előadás úgy vonul majd be a történelembe, mint az amerikaiak olimpiája az amerikaiakért."

Ausztria:
Der Standard: "Nagyszerű."

Die Presse: "Az ötkarikás játékok a szervezők, az ellenőrzések és a lelkes szurkolók diadala volt. Ausztria a negyedik helyezések olimpiai bajnoka."

Franciaország:
Libération: "Mindenki megkönnyebbült: a 300 millió dolláros befektetés megtérült, a biztonsággal nem volt probléma."

L'Équipe: "Szívélyes fogadtatás, nagyszerű versenyhelyszínek, remek teljesítmények. A jó sportolók jó olimpiát rendeznek."

Le Parisien: "Micsoda rekord...A Vadnyugat volt a franciák eldorádója."

Németország:
Bild: "Szenzációs olimpia! Mi vagyunk a világ legjobbjai!"

Thüringer Allgemeine: "Aranyos búcsú az olimpiától"

Westfälische Rundschau: "Németország az első helyen!"

Hamburger Abendblatt: "Minden előzetes várakozás ellenére Salt Lake City biztonságos és jó hangulatú olimpiát rendezett. Ezt még az orosz és dél-koreai tiltakozások sem tudták megváltoztatni. Németország számára rendben van az olimpiai világ, úgy, ahogy van. 35 érem - ennyit még soha egyetlen nemzet sem gyűjtött korábban."

Berliner Zeitung: "A biztonsági személyzet állandó jelenléte ellenére Salt Lake City remek hangulatot teremtett. A szervezők olyan eredeti ötleteket valósítottak meg, amelyeket világszerte utánozni fognak."

Leipziger Volkszeitung: "A sport nagy ünnepe volt, talán éppen azért, mert a terrortámadásoktól való félelem miatt mindenhol jelen voltak a biztonságért felelős emberek. Az orosz vezetés felháborodott tiltakozása és a spanyol Johann Mühlegg látványos doppingesete kicsit megzavarta a bulit. Erre nem volt szükség."

Amerikai lapok: jó rendezés, sok botrány

A hétfői amerikai lapok szerint a vasárnap véget ért Salt Lake City-i téli olimpia volt a legjobban szervezett esemény a havas-jeges játékok történetében, a sok botrány miatt azonban a résztvevők és a szurkolók többsége keserű szájízzel emlékszik vissza a versenyekre.

Washington Post: "A buszok percre pontosan szállították az embereket, mindenki tökéletes biztonságban érezhette magát, a televíziós közvetítések nézettsége minden eddigit felülmúlt. A szervezők hibátlan munkát végeztek. Ugyanakkor mindez sajnos nem sokat ér, hiszen ennyi botrány korábban egyetlen olimpián sem volt. A barátságos hangulat helyett sértődések, viták, doppingesetek kísérték a versenyeket. A hidegháború óta nem rendeztek ilyen feszült légkörű játékokat."

USA Today: "Az volt az ember érzése, hogy Salt Lake Cityben mindenki sír, panaszkodik. Ennek ellenére remekül szervezett olimpia volt. A helyszín kijelölését követően kirobbanó korrupciós botrány, illetve a szeptember 11-ei terrortámadás után sokan kétségbe vonták, hogy Salt Lake City képes lesz lebonyolítani az eseményt. A kétkedők szerencsére tévedtek, a házigazdák szinte hiba nélkül dolgoztak."

New York Times: "A záróünnepség ugyanolyan fantasztikus volt, mint a szervezők kéthetes munkája. Utah állam csodálatos élményekkel gazdagodott. A sok hiszti hozzátartozik a nagy versenyekhez, ezek nélkül nem lenne miről beszélniük az embereknek."

A végeredménnyel az Egyesült Államok elégedett, Oroszország nem

Harmincöt érem megszerzésével minden idők legsikeresebb téli olimpiai szereplését produkálta Salt Lake Cityben Németország. A németek tizenkét arannyal, tizenhat ezüsttel és hét bronzzal végeztek az élen az éremtáblázaton. Négy éve Naganóban összesen 29 (12-9-8) dobogós helyezés volt a mérleg. A rangsorban második Norvégia (11, 7, 6) után következő Egyesült Államok csak eggyel kevesebb érmet szerzett (10, 13, 11) a németeknél és nagyot javított az előző játékokhoz (13 érem) képest. "Szinte minden versenyzőnk maradéktalanul beváltotta a szerepléséhez fűzött reményeket" - lelkendezett Sandra Baldwin, az Amerikai Olimpiai Bizottság (USOC) elnöke. "Kisebbfajta csoda, hogy ennyi érmet nyertünk."

A játékok nagy vesztese az orosz csapat, pedig az 1956-os, Cortina d'Ampezzóban rendezett olimpia óta (akkor még természetesen Szovjetunióként) mindig a három legeredményesebb ország között végzett. A most hat-hat arany- és ezüst-, illetve négy bronzéremmel záró küldöttség vezetői különösen a győzelmek számát keveslik. A gyenge teljesítményt - a versenyzőiket ért hátrányos megkülönböztetés mellett - a rossz hazai edzéskörülményekkel magyarázzák.

A magyarok hazautazása

A magyar gyorskorcsolyázók és rövidpályás gyorskorcsolyázók hétfőn hajnalban keltek Salt Lake Cityben, mert helyi idő szerint 3 órakor kezdődött a hazautazásuk. Az óriási forgalom miatt ugyanis a gépük indulása előtt 4 órával kellett kint lenniük a repülőtéren. A kanadai Vancouveren át a Lufthansa frankfurti járatával kedden, magyar idő szerint kora délután érkeznek meg Budapestre.

A másik nagyobb csoport csak kedden reggel indul, ugyancsak hajnalban, majd Minneapolisból hatórás várakozás után repülhet tovább Amszterdamon át Budapestre, s a KLM járatával szerdán délelőtt landol Ferihegyen.

Molnár Zoltán, a csapat vezetője teljes joggal és kritikusan jegyezte meg: az utóbbi tíz évben ilyen szervezetlen, rosszul előkészített utaztatásban magyar olimpiai csapatnak nem volt része.

Pincési László

Korábban:

Kialudt az olimpiai láng Salt Lake Cityben

Ajánlat:

Björndalen és Kostelic volt a legeredményesebb

Fórum:

SLC

Nem hiányzik a könyvtárából?

Az olimpiai játékokról gyerekeknek