Vágólapra másolva!
Újabb nézeteltérés támadt a Magyar Televízió és az AGB Hungary között a televíziós nézettségi adatok ügyében. A GfK Hungáriától megrendelt felmérés szerint többen nézték a labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit, mint amennyit az AGB kimutatott.

A döntő esetében "csak" 50 százalék az eltérés a műszeres és a telefonos módszerrel mért adatok közt, a korábbi három találkozónál majdnem kétszer akkora közönséget mutat ki a GfK, mint az AGB. A brazil-német meccset a 13 éven felüli, vezetékes telefonnal felszerelt háztartásban élő lakosság 36 százaléka, 2,259 millió ember nézte legalább öt percig az AGB szerint, a GfK 53 százalékot, 3,339 milliót mutatott ki.

A korábbi három - az MTV által kiválasztott - mérkőzés esetében ennél is nagyobb volt az eltérés a két számsor között. A Szenegál-Franciaország nyitómeccset e lakosságcsoport 11,9 (AGB), illetve 21,9 százaléka (GfK) követte figyelemmel. Hasonló differencia mutatkozik a brazil-angol és a brazil-török összecsapás esetében is: 14,6 és 27,5, illetve 19,1 és 32,6 százalék.

Az AGB 840 háztartásban elhelyezett műszerek segítségével, nemzetközi sztenderdek alapján méri a családok tévézési szokásait, az MTV pedig 1500 fős telefonos megkérdezést rendelt meg. A két cég vitája nem új keletű, az MTV gyakran vitatja az AGB adatainak hitelességét. A polémia több mint másfél éve, az előző elnök idején kis híján oda vezetett, hogy az MTV megszakítja a kapcsolatot az AGB-vel, de a piac a műszeres mérést fogadja el iránytűként a hirdetési megrendelésekhez, ezért visszakozott a köztévé.

Vörös Csilla, az AGB ügyvezetője szerint amíg cége auditált rendszere nyilvános, addig a GfK-kérdezés módszertanát nem tette közzé az MTV, ami ellentétes a szakmai szabályokkal.

Világbajnokság a televízióbanhttp://origo.hu/focivb/20020530logj.html70 milliárd forintba kerülnek a vb-néző magyar dolgozókhttp://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/2002052270milliard.html

Az AGB megkapta a részletes leírást az adatokkal együtt, s a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszik - közölte Lázár Katalin, a csatorna médiakutatási főosztályának vezetője. Az AGB vezetője hangoztatta, a módszertani részletek - a minta leírása, a telefonos kérdezésből származó mintatorzulás, a családok összetétele szerinti megoszlás, a kérdések - hiányában nem lehet összehasonlító elemzést végezni és a különbségek okaira rávilágítani. Ezeket kérés ellenére sem kapták meg - mondta. Vörös Csilla szerint az utólagos kérdezés számos pontatlanságot rejt magában, ez esetben kérdés, nem keveredik-e az emlékezetben az élő közvetítés és az esti ismétlés.

Könyvajánló


Futball-vb 2002


A GfK a meccsek nem otthoni nézésére is kitért. Jelentős számban - a brazil-török elődöntő esetében 7,2 százalékban - másutt izgulták végig a vb-t az emberek.

Bak Mihály