Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának egykori doppingügyekben illetékes főellenőre kijelentette: a múltban több amerikai világklasszis szerveztében tiltott szereket mutattak ki, mégsem büntették meg őket.

Dr. Wade Exum úgy nyilatkozott, hogy a legendás atléta, Carl Lewis és a teniszező Mary-Joe Fernandez is fennakadt a vizsgálaton, előbbi az 1988-as szöuli olimpia előtt például háromszor szedett különféle stimulánsokat. A USOC először kizárta a válogatottból, majd a fellebbezés után mégis engedélyt adott neki az indulásra. Lewis távolugrásban, majd miután kanadai riválisát, Ben Johnsont éppen az emlékezetes doppingolás miatt kizárták, 100 méteren is aranyérmes lett.

Férfiakat verne a brit maratonifutó nő/sport/egyeni/20030416ferfiakat.html

Fernandez 1992-ben csalt pszeudoefedrinnel, s mivel nem tiltották el, részt vehetett a barcelonai játékokon, ahol arany- és bronzérmet szerzett. "Több mint száz amerikai sportoló élt tiltott szerekkel, ők együttesen 19 dobogós helyezést értek el 1988 és 2000 között olimpiákon" - hangoztatta Exum, aki 1991-től és 2000-ig volt a USOC doppingbizottságának vezetője.

Megbízatása azután járt le, hogy az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségét létrehozták. Egyelőre sem az USOC, sem a megvádolt sportolók nem reagáltak leleplezéseire. Az olimpiai bizottság mély morális és pénzügyi válságban van, az
elmúlt hónapokban összesen öt vezetője mondott le.