Társoldalunk:

55 jelölt a Nemzet Sportolója címre

Ötvenöt egykori nagyszerű sportoló, edző, szakvezető közül kerülhet ki az a 12 magyar kiválóság, aki május 6-tól viselheti a Nemzet Sportolója címet és kaphatja meg az életműdíjjal együtt járó havi bruttó 500 ezer forint életjáradékot. A jelöltek névsorát hétfőn ismertette Gyurcsány Ferenc. A 12 nevet a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter terjeszti a kormány elé, amely április végén dönt a kérdésben.

Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kitüntető címet 12 olyan, 60. életévét már betöltött sportembernek adományozza a kormány, aki aktív maradt a sport világában. Ezzel összefüggésben is kiemelte, hogy életműdíjról van szó, vagyis a Nemzet Sportolója cím odaítélésekor - amelynek alapításáról a múlt év végén elfogadott és idén március 13-án életbe lépett új sporttörvény rendelkezik - a versenyzői múlt mellett a sportszakmai életutat is figyelembe veszik.

A tárca első embere elmondta, hogy április végéig tartanak még a konzultációk a jelöltekről, az 55 nevet tartalmazó lista azonban már nem bővülhet tovább. A "tizenkettekről" - akiknek listáját Gyurcsány Ferenc terjeszti elő - a kormány dönt április végi ülésén. A címátadó ünnepségre a parlamentben kerül sor május 6-án, a Magyar Sport Napján. 

a Nemzet Sportolója címre jelöltek listája:
Albert Flórián (labdarúgás), Andristyák János István (kerékpározás), Balczó András (öttusa), Berczik Zoltán (asztalitenisz), Bíróné Keleti Ágnes (torna), Bolvári Antal (vízilabda), Buzánszky Jenő (labdarúgás), Fábián László (kajak-kenu), Fenyvesi Csaba (vívás), Fleck Ottóné Babos Ágnes (kézilabda), Földi Imre (súlyemelés), Gerőné Körmöczy Zsuzsa (tenisz), Goda Gyula (kerékpározás), Greminger János (kosárlabda), Grosics Gyula (labdarúgás), Gyarmati Dezső (vízilabda), Hammerl László (sportlövészet), Ivánkay Teréz (asztalitenisz), Jeney László (vízilabda), Kárpáti György (vízilabda), Kamuti Jenő (vívás), Kóczián Éva (asztalitenisz), Kóczián József (asztalitenisz), Kollár László (úszás), Kulcsár Gergely (atlétika), Kulcsár Győző (vívás), Kun Mihály (úszás), Lemhényiné Tass Olga (torna), Löwenstein Pál (asztalitenisz), Markovits Kálmán (vízilabda), Novák Dezső (labdarúgás), Pap Jenőné Méray Kornélia (evezés), Pézsa Tibor (vívás), Polyák Imre (birkózás), Popper Imréné Novák Ilona (úszás), Portisch Lajos (sakk), Puskás Ferenc (labdarúgás), Reviczky Jánosné Köteles Erzsébet (torna), Sági Györgyné Rejtő Ildikó (vívás), Sándor Károly (labdarúgás), Schmid Bodó Andrea (torna), Schmitt Pál (vívás), Szalainé Korondi Margit (torna), Székely Éva (úszás), Tatár Mihály (röplabda), Temes Judit (úszás), Török Bódog (kézilabda), Török Ferenc (öttusa), Török Gyula (ökölvívás), Varga István (kézilabda), Weltner György (asztalitenisz), Weltner Györgyné Ivánkay Mária (asztalitenisz), Zalkáné Kertész Alíz (torna), Zsiros Tibor (kosárlabda), Zsivotzky Gyula (atlétika).

KAPCSOLÓDÓ CIKK