Vágólapra másolva!
Tokió és Bécs érintésével megérkezett Kőszegre az értelmi fogyatékosok naganói téli speciális olimpiáján 11 arany-, 11 ezüst- és 8 bronzérmet szerzett magyar csapat.

A küldöttséget a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény udvarán fogadta Kuntner Ferenc polgármester, aki ezt követően vacsorát adott a megjelentek tiszteletére. A közel 500 fős tömegben a helyi fiatalok szamurájnak, illetve gésának öltözve várták a sportolókat.

A 12. téli játékokon 86 ország 2000 képviselője vett részt a japán városban, a versenyeket mintegy 150 ezer néző tekintette meg. A 28 fős magyar delegációból a síelő Tóth Szilvia és a gyorskorcsolyázó Burján Nikoletta egyformán két aranyérmet szerzett, ők voltak a legsikeresebbek.