Vágólapra másolva!

Januártól érvényben a Nemzeti Doppingellenes Stratégia

Nem elsősorban orvosszakmai, hanem igazgatási, jogi területként kezeli a tiltott teljesítményfokozó szerek kérdését a Nemzeti Doppingellenes Stratégia, amely legkorábban 2006 januárjától léphet érvénybe.

Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal (NSH) elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón az athéni esetek kapcsán kiemelte, hogy a dopping sporttársadalmi jelenség, amelyet - akárcsak a bűnözést - kiirtani nem lehet, csak visszaszorítani. "Az olimpiai doppingügyekben közös a felelősség, amely érinti az állami sportirányítást, a MOB-ot, a szakszövetségeket, a versenyzőket felkészítő szakembereket és a végül a sportolókat is" - tette hozzá.

A Nemzeti Sporttanács által egyhangúan támogatott Nemzeti Doppingellenes Stratégia szerint az ellenőrzést a Nemzeti Doppingellenes Ügynökség végezné, ezt a feladatot közbeszerzési pályázaton elnyerve bármely civil szervezet elláthatná. Ábrahám Attila kifejtette: a sokak által javasolt, WADA-akkreditált hazai labor felállítása nem sportszakmai, hanem gazdasági kérdés, mert egy ilyen intézmény horribilis összegbe kerül.

Új elem a doppingellenes sportstratégiában az elkülönítés, az összeférhetetlenségi szabályok pontos deklarálása, valamint a büntetőjogi tényállások meghatározása, a szankciók szigorítása - utóbbiak között az olimpiai járadék megvonása is elképzelhető. Emellett a stratégia a doppingellenőrzés folyamatának azokat az elemeit szándékozik erősíteni, amely a vizsgálatok szempontjából a tavalyi olimpián történtek legfontosabb tanulságát jelentik.

Az NSH elnöke hangsúlyozta, az öt athéni doppingeset ellenére a magyar sport doppingérintettsége nemzetközi összehasonlításban jó, sőt, a legtisztábbak közé tartozik. A tárcaközi egyeztetések után nyár végén kerülhet a kormány elé a doppingellenes stratégia, majd a szükséges jogszabály-változtatások után januártól léphet érvénybe. A dokumentum megtekinthető az NSH honlapján.