Vágólapra másolva!
A Szingapúrban zajló olimpiai tárgyalások második napján a NOB végrehajtó bizottsága más témák mellett a jövő évi torinói téli ötkarikás játékokról elhangzott: az olasz városban 45 százalékkal több doppingvizsgálatot végeznek el, mint 2002-ben Salt Lake Cityben. Ezt Patrick Samasch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi igazgatója közölte.

További szigorítás - a NOB sportolói bizottságának javaslatára -, hogy a pozitív eseteknél a jövőben nemcsak a doppingvétségen ért versenyző, hanem annak edzője és orvosa nevét is nyilvánosságra hozzák.

A doppingkérdéshez kapcsolódik, hogy Cian O'Connor ír lovas diszkvalifikálását a nemzetközi szövetség javaslatára megerősítették, és így elvesztette Athénben nyert aranyérmét, mert lova, Waterford Crystal fennakadt az ellenőrzés során. A díjugratás olimpiai bajnoka így a brazil Rodrigo Pessoa lett.

A torinói olimpia kapcsán Valentino Castellani, a szervező bizottság (TOROC) elnöke és Jean-Claude Killy, a koordinációs bizottság vezetője egyaránt leszögezte: az utóbbi időben jelentős előrelépés történt a létesítményhelyzetben, minden rendben halad. Az 1,138 milliárd eurós költségvetés fedezetének biztosításához az állam is hozzájárult.

A létesítmények közül csak az átépítésre szoruló bob-, szánkó- és szkeletonpályán akad még több tennivaló. A közlekedés megszervezésére minden előkészület megtörtént. A belépők ötven százaléka már gazdára talált.