Vágólapra másolva!

Gál és Hajdú ötödik az Universiadén

Gál Róbert az ötödik helyen végzett talajon a törökországi Izmirben zajló Universiadén. Az idén ugyanezen a szeren Európa-bajnoki bronzérmes magyar tornász 9,287 ponttal zárt azután, hogy nyolcadikként jutott be a döntőbe. Győzött a kanadai O'Neill (9,662), míg az ezüstérem a kínai Liangnak (9,575), a bronz pedig a japán Tomitának (9,400) jutott.

Ugyancsak ötödik lett a birkózó Hajdú Anikó. Az 59 kg-os súlycsoportban szereplő magyar az első fordulóban erőnyerő volt, majd legyőzte a török Malkocot, azután viszont kikapott a későbbi ezüstérmes lengyel Barciaktól. Zárásként a bronzcsatában a koreai Litől szenvedett vereséget. Godó Kitti, az 55 kg magyarja az első körben nyert fehérorosz riválisa ellen, a folytatásban viszont kikapott, és helyezetlenül zárt.

Vívásban hétfőn a női párbajtőrözők küzdelmeit rendezték: a magyarok közül Kiskapusi Dóra jutott a legtovább, a negyeddöntőig. Szerb-montenegrói, francia és olasz ellenfélen keresztül vezetett az útja az elődöntő kapujáig, ahol azonban 15-12-re alulmaradt a kínai Livel szemben. Szász Emese egy körrel korábban, a 16 között fejezte be szereplését, Révész Júlia és Takács Emese pedig a 64-es tábla első fordulójában búcsúzott.