Vágólapra másolva!

Továbbra is száműzetésben a baseball és a softball

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság torinói teljes ülése elutasította, hogy a baseball és a softball visszakerüljön az ötkarikás játékok műsorára.

Mindkét sportágat a tavalyi, szingapúri ülésen törölték a 2008-as nyári olimpia programjából. Ezúttal a baseball 46-42-re, a softball 47-43-ra maradt alul a szavazáson.

A küldöttek több mint harmada támogatta ugyan, hogy - elsősorban az ázsiaiak nyomására - a NOB ismét foglalkozzon a kérdéssel, de ötven százalék plusz egy fő voksa kellett volna, hogy hat év múlva, Londonban ismét olimpiai érmekért küzdjenek a két sportág játékosai.

A két labdajáték képviselőinek legközelebb 2009-ben, a koppenhágai kongresszuson - amikor a 2016-os nyári olimpia helyszínéről is döntenek - lesz lehetőségük, hogy ismét megpróbáljanak visszakerülni a programba.