Vágólapra másolva!
Csapatkapitányként 63 percet játszott a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján Alessandro Costacurta. Az AC Milan védője azonban nem csak emiatt került összeállításunk középpontjába, az olaszok rutinos védője ugyanis 40. születésnapja után két nappal vállalta a csatát. Ez adta az ötletet, nézzünk körül a sport világában, s találjunk még példát arra, hogy negyven felett is lehet csúcsteljesítményt elérni. Választásunk így esett a tenisz nagyasszonyára, Martina Navratilovára, a 44 évesen még a torinói olimpián szereplő jégkorongozóra, Chris Cheliosra, s Szlovénia jamaicai születésű sprinterére, Merlene Otteyra.

Alessandro Costacurta 1966. április 24-én született Oragóban, amely egy kisváros a Lombardiában található Varese tartományon belül. Costacurta 1985-ben került a Milanhoz, ez volt Giuseppe Farina elnök utolsó éve a piros-feketék élén, őt követte Silvio Berlusconi, és ez egy példátlanul sikeres időszak kezdetét jelentette.

Costacurta első idényében nem lépett pályára, az egykor játékosként is legendaként tisztelt Nils Liedholm által vezérelt gárda a hetedik helyen végzett a bajnokságban, és ekkoriban a Tassotti, Maldini, Di Bartolomei, Filippo Galli, Franco Baresi ötösfogat uralta a hátsó alakzatot. A következő idényben hősünk már bemutatkozott a felnőttcsapatban, de mindössze két olasz kupatalálkozón lépett pályára, Tassotti, Maldini, Di Bartolomei, Bonetti és Baresi továbbra is előnyt élvezett Liedholmnál, majd az idény végén a technikai igazgatónak átminősített svéd trénert váltó Fabio Capellónál.

Hogy mégis játékban maradjon, az ifjú védőt kölcsönadta a Milan a Monzának, amely ekkoriban a harmadosztályban vitézkedett, és nem kellett csalódnia, harmincszor mutathatta meg, mit is tud. Az 1987/88-as idényt ismét Lombardia fővárosában kezdte, ekkor már Arrigo Sacchi irányította a csapatot, amely mozgalmas nyarat élt át, nem csak az edzői poszton volt változás, hanem a keretben is, ekkor érkezett a Milanhoz Marco van Basten, Ruud Gullit és Carlo Ancelotti is, akiről súlyos térdsérülése miatt lemondtak a Románál.

Forrás: EPA

Costacurta számára kedves emlék a Verona elleni, 1987. október 25-én idegenben megvívott találkozó, és nem csak azért, mert 1-0-s győzelemmel zárult a meccs, hanem azért, mert ekkor mutatkozott be az első osztályban. Sacchi változtatott Liedholm játékstílusán, ugyan mindkét mester 4-4-2-t játszatott a csapattal, de amíg a svédnél a hátvédsor egy söprögetőből, két emberfogóból és két felfutó szélsőhátvédból állt, addig Sacchinál nem volt söprögető, a négy bekk egy vonalban helyezkedett el.

A két középső (Baresi és Galli, majd később a csapatba fokozatosan beépített Costacurta) feladata volt az ellenfél csatárainak felügyelete, míg a két szélsővédő (Tassotti és Maldini) a védekezés mellett aktívan segítette a támadásokat is. Ugyan a csapat kiesett az UEFA-kupából, de hazai porondon óriásit hajrázva megelőzte a Napolit, és ezzel története során tizenegyedszer ünnepelhetett bajnoki címet, Costacurta hét Serie A-, és egy olasz kupamérkőzésen lépett pályára.

A következő szezon meghozta az igazi áttörést Alessandrónak és a Milannak, a védő 26-szor kapott bizalmat Sacchitól a bajnokságban (ahol az Inter és a Napoli mögött a harmadik helyen végzett a csapat), és a nemzetközi porondon is megmutathatta magát, az Ördögök ugyanis nagy menetelés végén a klub fennállása során harmadszor elhódították a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Costacurta hétszer lépett pályára, köztük a máig emlékezetes barcelonai döntőn, ahol a piros-feketék 4-0-ra elgázolták a Steauát, és hogy tovább fogyjon a hely a vitrinben, arról az első alkalommal kiírt olasz Szuperkupában gondoskodott a csapat, amely 3-1-re nyert a Vialli, Mancini duó által fémjelzett Sampdoria ellen. Innentől felfelé ívelt Costacurta pályafutása, gyakorlatilag kihagyhatatlan lett a Milanból, ha nem volt eltiltott, vagy sérült, akkor mindig helye volt a kezdőcsapatban.

A Milan ekkoriban ipari mennyiségben szállította a trófeákat, 1989-ben a Barcelona ellen sikerült begyűjteni az Európai Szuperkupát, majd a kolumbiai Nacional Medellín ellenében a Világkupát is, de odahaza a Napoli elorozta az aranyérmet Van Bastenék elől, a kupában pedig a Juventus Milánóban nyerve ért célba (Costacurta csak az elbukott visszavágón játszott). Maradt a nemzetközi porond, és a BEK-elsőséghez ragaszkodtak a lombardok, a bécsi fináléban Rijkaard gólja döntött a Benfica ellen, összejött a címvédés.