Vágólapra másolva!
Vér és aranyak, sport - forradalom - olimpia - emigráció címmel megjelent Arday Attila, L. Pap István és Thury Gábor közös könyve a Ringier Kiadó gondozásában. A korabeli fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány bemutatóján - a Városligeti Műjégpálya helyén kialakított, a pénteken rajtoló labdarúgó-világbajnokság alatt működő parkban - a szerzők hangsúlyozták: az 1956-os év sportjáról és sportolóiról készült műben számos interjú olvasható az akkori történésekről, eddig elhallgatott tényekről.

Több sportoló megrázó vallomást is tett, ám ahogy Arday Attila kiemelte, volt olyan riportalanyuk, aki ötven évvel az események után még mindig nem mert mindent elmondani.

A Vér és aranyak című könyvben nemcsak a melbourne-i ötkarikás játékokon szereplők, hanem például a labdarúgó-válogatott akkori kiválóságainak életét is bemutatják: miért döntöttek többen az emigráció vagy éppen az itthon maradás mellett. A szerzőknek sikerült az azóta már elhunyt legendák hozzátartozóival, leszármazottjaival is beszélgetniük, és kiemelték: mindenki nyitottan állt az interjúk elé. Az olimpikonok mellett sportvezetők is megszólalnak.

A bemutatón közel két tucat egykori hős is megjelent, akik közül két melbourne-i aranyérmes, Köteles Erzsébet szertornász és Markovits Kálmán vízilabdázó - az emlékezetes, véres magyar-szovjet mérkőzés egyik szereplője - röviden személyes élményeit is felelevenítette.

Az 5900 forintért kapható, 208 oldalas mű közel féléves munka eredménye.

Szabad net - az [origo] 1956-os oldalahttp://szabadnet.origo.hu/index.html