Vágólapra másolva!
Knoch Viktor a második, Heidum Bernadett az ötödik helyen végzett 1500 méteren az angliai Sheffieldben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

Az ugyanezen a távon olimpiai ötödik Knoch az előfutamból annak köszönhetően jutott tovább, hogy két riválist kizártak előle, a döntőben azonban remekül ment, s az olasz Nicola Rodigari mögött másodikként siklott át a célvonalon.

"Viktor az elődöntőben nagyon okosan versenyzett, az előtte haladó két korcsolyázó nyilvánvaló szabálytalanságot követett el, egyikük vele szemben, biztosak voltunk benne, hogy a célba érkezés után kizárják őket" - mondta Boda Csaba, szakágvezető.

"Ezért Viktor tudatosan lemaradt tőlük, nehogy véletlenül ütközzenek, vagy ő is olyasmit csináljon, amiért megbüntethetik. Az 1500-as veresenytől azt vártuk, hogy mindkét számban legyünk döntősök, természetesen az ezüstéremnek különösen örülünk. Bízunk a hasonlóan jó folytatásban."

Nos, a folytatás is remekül sikerült, hiszen Galambos Gábor bronzérmet szerzett 500 méteren. Ugyanebben a számban Knoch Viktor csak a negyeddöntőig jutott. A nőknél 500 méteren a magyarok közül Heidum Bernadett szerepelt a legjobban, aki az elődöntőig jutott. Az 1500-on olimpiai negyedik Huszár Erika a negyeddöntőben búcsúzott el, míg Darázs Rózsa nem állt rajthoz.

A női váltó is éremközelben van, ugyanis bejutott a döntőbe. A nemzetközi szövetség honlapja szerint a kevés induló miatt - éppen nyolcan neveztek - nem rendeztek selejtezőket, így az első futamot már a fináléba kerülésért rendezték: a Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összetételű magyar csapat a britekkel, az olaszokkal és a bolgárokkal került egy futamba, és remek teljesítménnyel a második helyen végzett, amely döntőt ért. A fináléban a németek, az olaszok és a hollandok lesznek az ellenfelek.