Vágólapra másolva!
Elfogadta a rá kiszabott 90 napos börtönbüntetést Koren Robinson, a Green Bay Packers amerikaifutballistája.

A 27 éves játékost augusztus közepén hosszú üldözés után fogták el. Gyorshajtás, ittas, engedély nélküli járművezetés és baleset okozás volt a számláján. A legrosszabb esetben három évre is rács mögé kerülhetett volna. A tárgyalással megvárták a profiliga (NFL) idényének végét, és most született ítélet. Robinson február második felében kezdi el büntetésének letöltését.

A liga vezetői és játékosai megállapodtak abban, hogy a jövőben szigorúbb doppingteszteket hajtsanak végre, különösen az EPO (vérdopping) használatát szeretnék kiszűrni. Az egyezség értelmében az előszezonban, az alapszakaszban és a rájátszásban is ellenőrizhetik a játékosokat, csapatonként átlagosan tízet hetente, így körülbelül 12 ezer vizsgálatot ejtenek majd meg.

A liga vezetői bejelentették azt is, hogy félmillió dollárral segítik a UCLA egyetem kutatói csoportját, amely a doppingellenes harc egyik legfőbb követője. Az NFL-ben jelenleg ha valakit tiltott szer használatán érnek, első alkalommal négy mérkőzésre szóló eltiltással kell számolnia, másodszorra egy évre "meszelik el". A jövőben pénzbüntetésre is számíthatnak a futballisták, várhatóan az aláíráspénzükkel - a legtöbb esetben ez millió dolláros összeg - azonos nagyságrendben.