Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság és a T-Mobile pénteken megerősítette hosszú távú együttműködését, ám Winkler János, a mobiltelefonos cég üzletágvezetője bejelentette: ha csak egyetlen olimpiai kerettagot is doppingoláson érnek, akkor a MOB gyémántfokozatú főtámogatója kivonul a honi ötkarikás mozgalom támogatásából. A sajtótájékoztatón bemutatták a MOB megújult honlapját is.

A Magyar Olimpiai Bizottság pénteki sajtótájékoztatóján első napirendi pontként Schmitt Pál elnök köszönetét fejezte ki a T-Mobile és elődei nagyvonalú támogatásáért, majd bejelentette, hogy elkészült a MOB új arculatú, az eddiginél naprakészebb honlapja. Ehhez a technikai-informatikai megoldásokat a Magyar Telekom Csoport, a T-Mobile, a T-Online és a T-System biztosította, a szakmai anyagokról pedig a Csurka Gergely MOB-sajtófőnök vezette csapat gondoskodik.

Csurka Gergely elöljáróban elmondta, hogy nem kívánnak vetélytársai lenni egyetlen hírportálnak sem, majd részletesen bemutatta a megújult oldalt: "Az a cél vezérelt bennünket, hogy egyszerre legyen dinamikus és konzervatív, mert ugyan a XXI. században élünk, a MOB mégiscsak egy 112 éves szervezet. Az oldalra látogatók megismerkedhetnek a hazai ötkarikás mozgalom történetével, képben lehetnek a pekingi játékok kvalifikációs rendszerével, sőt, a 2010-es vancouveri téli, és a 2012-es londoni nyári olimpiáról is találnak információkat. Az igazi újdonság azonban a multimédiás galéria, amely a régebbi olimpiák televíziós és rádiós közvetítéseit tartalmazza. S az új idők szelleméhez igazodva több olimpiai kerettag versenyző blogja is helyet kap majd a honlapunkon" - árulta el a MOB sajtófőnöke.

Ezt követően Winkler János, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy a T-Mobile a jövőben is a magyar olimpiai mozgalom megbízható partnere kíván lenni. Ezt alátámasztva a sajtótájékoztatón jelen levő Cseh László világ- és Európa-bajnok úszóval korábban megkötött szerződését 2008. december 31-ig meghosszabbította. Olimpiai bajnokaink közül a kajakozó Janics Natasa és az öttusázó Vörös Zsuzsanna is a cég támogatottja, mint ahogyan a Domino-BHSE - soraiban nyolc olimpiai bajnok - férfi vízilabdacsapata is.

Winkler János, a mobiltelefonos cég üzletágvezetője ugyanakkor azt is bejelentette, hogy ha csak egyetlen magyar olimpiai kerettagot is doppingoláson érnek - legyen szó bármelyik sportágról -, akkor a MOB gyémántfokozatú főtámogatója kivonul a honi ötkarikás mozgalom támogatásából.

Cseh László elmondta, hogy jelenleg is teljes erővel készül a márciusi, melbourne-i világbajnokságra. Janics Natasa elárulta, hogy mostanában edzéseken ő is rengeteget úszik, futópadon fut, erősít, de hamarosan új ingerek érik, mert a válogatott a hó végén Kaliforniába utazik edzőtáborba.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy az utánpótláskorúak között kik lettek a 2006-os év sportolói: egy ötfős szakkuratórium döntése alapján a férfiaknál a helsinki rövidpályás úszó Eb-n 200 méter mellen győztes - athéni olimpiai ezüstérmes - Gyurta Dániel, a nőknél az egyéniben ifjúsági világ- és Európa-bajnok, váltóban junior vb-bronzérmes Bartalis Zsófia öttusázó lett a kiválasztott.

Fábik Tibor