Vágólapra másolva!

Bravúros Berki-gyakorlat a tornászok szerbajnokságán

A tornászok szerenkénti bajnokságán az Európa-bajnok Berki Krisztián lólengésben kiemelkedően magas pontszámmal győzött, a vb-bronzérmes Gál Róbert pedig Achilles-ín-sérülése után immár mind a hat szeren versenyezve három arany- és egy ezüstérmet szerzett. A Tornacsarnokban a nőknél Gombás Laura négyszer állt a dobogó legfelső fokán, de a legmagasabb pontszámokat a juniorok között triplázó Böczögő Dorina kapta.

Közönség előtt Berki Krisztián most mutatta be először új, minden eddiginél nehezebb lólengésgyakorlatát, amelyben az olló egész fordulatból kézállásbalendül, és ez az eredményében is megmutatkozott: Európa-bajnok szerspecialistánk kiemelkedően magas pontszámmal, 16,400-zal győzött. S bár az egyes versenyeken elért pontok összehasonlítása nem tekinthető objektívnek, az bizonyos, hogy világversenyeken eddig 16,000 fölé nem sokszor jutottak. A kínai Hsziao Csün tavaly 16,025-tel lett világbajnok, a Világkupa-döntőben pedig 16,100-zal nyert, éppen Berki előtt, aki akkor 16,025-öt kapott.

"Ez a bizonyos új elem most a melegítés során tökéletesen sikerült, a versenyben már nem egészen, de el lehetett fogadni, s a zsűri is elfogadta. Így most 6,7-es kiinduló pontszámú volt a gyakorlatom, és a tavalyi 6,4-hez képest ez jelentős előrelépés. A Sao Pauló-i Világkupa-döntőben a kínai világbajnok srác 6,3-es erősségű gyakorlatot mutatott be, ám neki jobb a tartása a lovon, és jobb előadó is nálam, ezért győzött le. Mivel az olimpiára a kvalifikációs rendszer alapján sajnos csak úgy juthatok ki, ha megnyerem a világbajnokságot, a vb-döntőben mindent egy lapra kell feltennem, és nagyos erős gyakorlatra lesz szükségem. Éppen ezért még egy tizeddel a mostaninál is megemelem az anyagerősségét, az egyik E elem helyére F kerül" - árulta el az UTE versenyzője.

A szerenként bajnokságon Berki mellett még Gál Róbert volt a középpontban, aki a tavalyi Achilles-ín-sérülése után most először indult mind a hat szeren. A KSI vb-bronzérmesének jól sikerült a "visszatérése": két legerősebb szerén, ugrásban és talajon - amelyeken eddig nem próbálkozhatott - magabiztosan győzött, első lett gyűrűn is, korláton pedig a második helyen végzett. S Gálnak nagyon fontos, hogy valamennyi szeren jól tornázzon, hiszen a stuttgarti vb-n neki az egyéni összetettben kellene megszerezni az olimpiai kvótát.

"A műtött bal lábam már teljesen meggyógyult, de azt még érzem, hogy nem olyan erős és robbanékony, mint a másik. Ugrásban a dupla csavar helyett jó lenne már két és fél csavart bemutatni. Persze lehet, hogy csak én vagyok túlságosan türelmetlen... Mindenesetre tudom, hogy sokan bíznak bennem, ez erőt ad és nagyon jól esik" - fogalmazott Gál Róbert.

A férfiaknál korláton és nyújtón Hetrovics Marcell győzött. A nőknél Gombás Laura négyszer állt a dobogó legfelső fokán fokán, ugrásban Csiszár Annával együtt, de figyelemre méltó, hogy a legmagasabb pontszámokat a juniorok között triplázó Böczögő Dorina (ugrás: 13,950; felemáskorlát: 13,500; talaj: 14,800), valamint az itt gerendán győztes Kékegyi Adrienn (14,900) kapta.

Eredmények, férfiak:
talaj: 1. Gál Róbert (KSI) 14,500; 2. Szalontai István (UTE) 14,100; 3. Hetrovics Marcell (FTC) 14,000
lólengés: 1. Berki Krisztián (UTE) 16,400; 2. Kállai Zoltán (KSI) 14,850; 3. Fekete Levente (UTE) 14,350
gyűrű: 1. Gál Róbert (KSI) 15,200; 2. Hetrovics Marcell (FTC) 15,150; 3. Fekete Levente (UTE) 14,750
ugrás: 1. Gál Róbert (KSI) 15,755; 2. Nagy Zoltán (BHSE) 15,325; 3. Hetrovics Marcell (FTC) 15,300
korlát: 1. Hetrovics Marcell (FTC) 15,150; 2. Gál Róbert (KSI) 14,550; 3. Szalontai István (UTE) 14,350
nyújtó: 1. Hetrovics Marcell (FTC) 14,900; 2. Szilágyi András (FTC) 14,300; 3. Nyers Csaba (KSI) és Fekete Levente (UTE) 13,650-13,650.

Nők
ugrás:
1. Gombás Laura (Delfin SE Szombathely) és Csiszár Anna (Delfin SE) 13,550; 3. Csillag Tünde (Delfin SE) 13,350
felemáskorlát: 1. Gombás Laura (Delfin SE) 12,600, 2. Korcsmáros Enikő (Hungarotel TC Békéscsaba) 12,500; 3. Csiszár Anna (Delfin SE) 11,100
gerenda: 1. Gombás Laura (Delfin SE) 14,100; 2. Korcsmáros Enikő (Hungarotel TC) 13,599; 3. Fazakas Gerda (KSI) 13,200
talaj: 1. Gombás Laura (Delfin SE) 14,000; 2. Csillag Tünde (Delfin SE) 13,900; 3. Korcsmáros Enikő (Hungarotel TC) 13,100

Fábik Tibor