Vágólapra másolva!
Szombaton tökéletesen bejött a papírforma a rövid pályás gyorskorcsolyázók budapesti csapat világbajnokságán: a férfiaknál a koreaiak és a kanadaiak, a nőknél a koreaiak és a kínaiak is magabiztosan jutottak be a vasárnapi A döntőbe. A magyar férfi- és női csapat egyaránt a B döntőben szerepelhet.

A szombat délelőtti selejtező még magyar érdekeltség nélkül zajlott a Gyakorló Jégcsarnokban, ahol sajnos a nőknél az 500 méteres távokon két komoly sérülés is történt. Az egyik áldozat az olasz Fontana volt, s mivel az itáliaiak nem tudtak senkit a helyére állítani a váltóban, gyakorlatilag fel is adták a versenyt. Pórul járt a kínai Zsu Jang is, aki fejjel vágódott a palánknak, és a sisak sem nyújtott elegendő védelmet számára. Bár a kínai válogatott orvosa azt állapította meg, hogy nem történt semmi különös, a versenyző később a szállodában rosszul lett, s ekkor már komolyabb agyrázkódás gyanújával kórházba szállították.

A délelőtti verseny során a férfiaknál Kanada (54 pont), Olaszország (30), Németország (26), Ukrajna (9), a nőknél Kína (49), Kanada (31), Japán (21), Olaszország (13) sorrend alakult ki. Mindez azt jelentette, hogy a kanadai férfiak és a kínai nők bekerültek a vasárnapi A döntőbe, a második és harmadik helyezettek pedig készülhettek az esti vigaszági versenyre, ahonnan az első kettő ugyancsak továbbjuthatott a fináléba.

Afelől nem lehetett kétség, hogy a délutáni csoportból a férfiaknál és a nőknél is a koreaiak kerülnek egyenes ágon a döntőbe. A tíz-tíz futamból csak egyet nyert más nemzetbeli, férfi 500-on az amerikaiak csíptek el egy első helyet. S még Huszár Erika is közel volt a bravúrhoz, hiszen ugyancsak 500-on a rajttól kezdve az utolsó kanyarig vezetett, de itt a váltóban olimpiai bajnok Bjun Csun Sza ellépett mellette. "Sajnos nagyon sok gondom van a korcsolyámmal, nem tart eléggé, de nem ezen múlt, hogy a koreai lány a végén megelőzött. Ám ez nem is gond, nekünk az oroszokat kell megvernünk" - szögezte le olimpiai negyedik helyezettünk.

Nos, az oroszokat végül könnyedén sikerült legyőzni, hiszen a maximális, 58 ponttal győztes Korea, valamint a 26 pontos amerikaiak mögött a magyar együttes (Huszár Erika, Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Keszler Andrea, Novák Eliza) 22 ponttal harmadik lett, az oroszok pedig 15-tel zártak a negyedik helyen.

A férfiaknál a koreaiak 56 ponttal nyertek, itt is az amerikaiak lettek a másodikok, 29-cel, együttesünk (Knoch Viktor, Galambos Gábor, Darázs Péter, Lóth Dávid Manó) pedig 22-vel a harmadik helyen zárt, biztosan megelőzve a 13 pontos ausztrálokat. Az olimpiai ötödik Knoch 500-on és 1000-en is második lett futamában, a hosszabbik távon a háromszoros olimpiai bajnok An Hjun Szu mögött.

A késő esti vigaszági versenyben a férfiaknál Németország, Ukrajna, az Egyesült Államok és Magyarország, a nőknél Kanada, Japán, az Egyesült Államok és Magyarország szállt versenybe az A-döntős részvételt jelentő első két helyért. Férfi 1000 méteren Knoch megszerezte az első magyar futamgyőzelmet, ám a további három az olaszoké lett, akik így komoly lépéselőnybe kerültek. A második helyre azonban az amerikai és a magyar csapat is "bejelentkezett". A nőknél a japánok és az amerikaiak húztak el.

500 méteren Huszár Erikának is sikerült győznie, de másik három versenyzőnk negyedik lett, így a nőknél elszállt az esélyünk a továbbjutásra. A férfiaknál Darázs Pétert azzal az indokkal kizárták, hogy a célon áthaladva a korcsolyájának a pengéje nem érintette a jeget (ez a felvételek tanúsága szerint hibás döntés volt), így három pont helyett egyet sem kapott; Knoch viszont ötöt szerzett, mert újra első lett futamában. A 3000 méter és a váltó előtt az olaszok 30 ponttal, az amerikaiak és a németek egyaránt 19-cel, a mieink 18-cal álltak, vagyis hatalmas csata zajlott a második helyért.

Az egyetlen 3000 méteres futamban nem sikerült pontot szereznünk - Galambos két ezredmásodperccel maradt le a negyedik helyről -, de mivel itt is az olaszok voltak a főszereplők, még maradt halvány esélyünk az A döntőre. Már csak azért is, mert a váltóban duplán lehetetett pontot szerezni: itt tízet, hatot, négyet és kettőt osztottak a célba érkezés sorrendjében. A záró szám előtt az olaszoknak 38, az amerikaiaknak 21, a németeknek 20, a magyar csapatnak továbbra is 18 pontja volt. Kvartettünk azonban ehhez a váltóban csak kettőt tudott hozzátenni, így a negyedik helyen zárt; ahogy Huszárék is.

A vigaszágon a férfiaknál Olaszország (48), Egyesült Államok (27), Németország (24), Magyarország (20); a nőknél Kanada (38), Egyesült Államok (33), Japán (29), Magyarország (19) lett a sorrend, így mindkét együttesünk vasárnap délelőtt 9 órakor, a B döntőben az 5-8. helyért lép jégre. Az A döntőre 12.30-kor kerül sor a Jégcsarnokban.

Fábik Tibor