Vágólapra másolva!
Bár a kűrben csak a harmadik legmagasabb pontszámot kapta, így is a rövid program után vezető Brian Joubert végzett az élen a Tokióban zajló műkorcsolya- és jégtánc világbajnokság férfiversenyében. A kétszeres Európa-bajnok francia két vb-ezüstöt követően lett a földkerekség legjobbja. Jégtáncban az original után helycsere történt az élen, a címvédő bolgár Denkova, Sztavijszkij duó vette át a vezetést. A Nagy Zsuzsanna, Elek György kettős maradt a 26. helyen, s mivel a kűrt csak a legjobb huszonnégy mutathatja be, a páros számára befejeződött a vb.

A férfiak kűrjében az utolsó előtti csoportban az idei Eb-n nagy meglepetésre ezüstérmes cseh Tomas Verner remek programmal rukkolt ki, kombinációban és külön is megugrotta a négyfordultos toe-loopot, és a kérdés csak az volt, hogy a kilencedik helyről mennyit tud előrébb lépni.

A végelszámolásnál kiderült, hogy a technikai pontszámokat tekintve az egész mezőnyből a második legerősebb program volt az övé, összességében a negyedik, s a végeredményben is a negyedik helyre kapaszkodott fel.

Az utolsó csoportban a dobogóra pályázók közül mindkét amerikai, Evan Lysacek, s főleg Johnny Weir elmaradt tőle; a címvédő svájci, a rövid programját elrontó Stephane Lambiel azonban összekapta magát. Vernerhez hasonlóan ő is két négyfordulatost mutatott be, s ugyan a másodikból letenyerelt, a magas szintű előadásmódja ezt kompenzálta.

Közvetlenül utána lépett a jégre a versenyben vezető Brian Joubert, aki biztosra ment, nem vállalt semmilyen rizikót, beérte egyetlen négyfordulatos ugrással. A kétszeres Európa-bajnok francia sejthette, hogy a némileg leépített, de precízen bemutatott kűrje két vb-ezüst után végre meghozza számára az áhított világbajnoki aranyat. Ahogyan az történt is.

A japán Dajszuke Takahasi a hazai közönség előtt nagyon kitett magáért, olyannyira, hogy végül a kűrben ő kapta a legmagasabb pontszámot, és a harmadik helyről feljött a másodikra. Mint kiderült, Lambiel pedig a hatodikról a harmadikra rukkolt elő. Mindehhez persze az is kellett, hogy a rövid program után még második kanadai Jeffrey Buttle utolsó jégre lépőként kétszer is elessen, a kűrben csak a nyolcadik helyet szerezze meg, végeredményben pedig így csak hatodik legyen.

Férfiak, végeredmény:
1. Brian Joubert (francia) 240,85
2. Dajszuke Takahasi (japán) 237,95
3. Stephane Lambiel (svájci) 233,35
4. Tomas Verner (cseh) 226,25
5. Evan Lysacek (amerikai) 222,18
6. Jeffrey Buttle (kanadai) 214,96

Jégtáncban az original program után helycsere történt az élen, a kanadai Dubreuil, Lauzon párostól a címvédő bolgár Denkova, Sztavijszkij duó vette át a vezetést. Ám a két egység között mindössze két század a különbség, s még az amerikai Belbin, Agosto kettős is csak fél pont hátrányban van tőlük.

Forrás: MTI

A Denkova, Sztavijszkij duó jó úton halad a címvédés felé

Meglepetésre az Európa-bajnok franciák csupán az ötödik helyről várják a kűrt. A Nagy Zsuzsanna, Elek György kettős maradt a 26. helyen, s mivel a kűrt csak a legjobb huszonnégy mutathatja be, a páros számára befejeződött a vb.

Jégtánc, állás az original program után:
1. Denkova, Sztavijszkij (bolgár) 99,52 pont
2. Dubreuil, Lauzon (kanadai) 99,50
3. Belbin, Agosto (amerikai) 99,02
4. Domnyina, Sabalin (orosz) 97,63
5. Delobel, Schoenfelder (francia) 96,02
6. Hohlova, Novickij (orosz) 89,20
...26. Nagy Zsuzsanna, Elek György 55,38

A női verseny pénteken kezdődik a rövid programmal. Sebestyén Júlia nem panaszkodhat a sorsolásra, Európa-bajnoknőnk a 45 induló között az utolsó előtti csoportban, s itt negyedikként lép jégre.