Vágólapra másolva!
A sportegészségügy egyre drámaibb helyzete és a hazai doppingellenőrzéssel kapcsolatos kérdések szerepeltek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi ülésének fókuszában - adta hírül a szervezet hivatalos honlapja.

Az elökségi ülésről készült beszámoló megfogalmazása szerint a finanszírozási anomáliák súlyos gondokat okoznak: mivel a sportegészségügyi rendszert működtető Országos Sportegészségügyi Intézettel (Sportkórház) a kormányzat még nem kötötte meg a szerződést, a válogatott keretek mellett működő sportorvosok, gyúrók, pszichológusok fél éve nem kaptak fizetést.

Az egyre szűkülő források miatt a vegetálás szintjére süllyedt a honi sportkutató-munka, ahogy Berkes István, az OSEI főigazgatója kifejtette: "A sportolóink azt kérdezik, hogy csinálják az amerikaiak, és mi miért nem tudunk valami hasonlót. Nos, nincs esély, hogy utolérjük őket: a világ elszáguldott mellettünk, másutt egyre többet fordítanak erre a területre, nálunk egyre kevesebbet. Ráadásul kiestünk az orvosi sportdiplomáciából is, elvesztettük a legfontosabb helyeket a nemzetközi szervezetekben, nem jutunk információkhoz, ösztöndíjakhoz."

Emellett elhangzott az is, hogy a magyar doppinglaborban immáron csak egyetlen ember dolgozik, több munkatársra nincs fedezet. Tiszeker Ágnes, a magyar antidopping-csoport vezetője ehhez annyit tett hozzá, hogy az új kormányrendelet értelmében július 1-től az állam csak az előre meghatározott éves vizsgálati mennyiséget finanszírozza, a szövetségek által rendelt külön ellenőrzések analizálási költségeit nem. Schmitt Pál MOB-elnök és Aján Tamás tiszteletbeli főtitkár jelezte, félő, hogy az egyébként is egyre súlyosabb anyagi körülmények között tengődő szövetségek ezen a soron húznak majd a költségvetésükben, azaz rossz irányba tolódik a honi doppingellenes küzdelem helyzete.

A pekingi előkészületekkel kapcsolatban Kamuti Jenő főtitkár elmondta, a MOB részéről minden az ütem szerint alakul, ez már kevésbé mondható el az állami finanszírozásról, a szövetségek egy része ugyanis ezen a héten jutott hozzá az idei támogatás első részletéhez, mások pedig még mindig nem kapták meg, így számos szervezet hitelből kénytelen működni; Kulcsár Győző elnökségi tag például megemlítette, hogy négy vívó Dél-Amerikába, illetve Ausztráliába a saját költségén utazik el, hogy részt vehessen az olimpiai kvalifikáció szempontjából létfontosságú versenyeken.

Schmitt Pál bejelentette, a MOB saját tartalékai terhére az idén már 105 millió forinttal segítette a szövetségeket és egyesületeket, meggátolandó a súlyosabb működési zavarokat. "Nincs rendben a sportegészségügy, fontos vizsgálatok maradnak el, nincs pénz vitaminokra, bajok vannak a Testnevelési Egyetemen, azaz sérül az eredményesség két pillére, az egészségügyi háttér és az oktatás. Az állami támogatások adminisztratív okokból késnek, mindez a kvalifikációs év kellős közepén - csak reménykedni tudunk, hogy ez nem fogja döntően befolyásolni az olimpiai eredményességet" - közölte a MOB elnöke.

A Sporttörvény készülő módosításával kapcsolatban a bizottság álláspontja szilárd: határolódjanak el a kompetenciák, ne legyenek átfedések a különféle köztestületek között, az olimpiai sportágak koordinálást és finanszírozását a MOB gyakorolja, egyszersmind lehetőleg törvényi szinten szabályozzák a finanszírozást.

A MOB elnöksége végül aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a tervek szerint 60 százalékkal kívánják csökkenteni a sportműsorok arányát a Magyar Rádióban.