Vágólapra másolva!
Budapesten, a Nemzeti Sportcsarnokban rendezik június 15 és 17 között a 13. felnőtt amatőr szumó Európa-bajnokságot. Magyarország harmadszor ad otthont a kontinens viadalnak, hiszen 2003-ban Szolnokon, 2004-ben pedig Visegrádon vetélkedtek egymással Európa legjobbjai a dohion. A felnőttek mellett a junior és kadett korosztályú szumósok is megmérkőznek egymással a hétvégén. A szövetségi kapitány, Tar Mihály 10 medáliát vár tanítványaitól. Az esélyek között tartják számon Bárdosi Sándort, aki pár hete hagyott föl a birkózással.

- Átmozgató edzéseket végeztem az elmúlt napokban, és most is tréningre sietek. - kezdte az [origo]-nak a visegrádi szumó Európa-bajnokság aranyérmese, Bárdosi. "Bizony mikor reggel ráálltam a mérlegre nem örültem, hiszen még néhány kilogrammot le kell adnom, mert 85 kilósnak kell lennem, hogy beleférjek a súlycsoportomba. Nem lesz gond, csak ki kell hagynom néhány vacsorát, ami kicsit elszomorít."

- Túltette már magát a birkózó magyar bajnokság "pofozkodásán"?
- Már nem foglalkozom vele. Bejelentettem a visszavonulásom, és jöhet a fiatalság. Most a szumó a legfontosabb, mert a közönségnek, és magamnak is szeretném bizonyítani, hogy nem vagyok kakaós csiga, akit csak úgy elverdesnek.

- Humora még a régi, de mi a helyzet a kondíciójával?
- Ég bennem a harci kedv, és ahogy telnek a napok, úgy lesz egyre erősebb. Szeretném a földbe döngölni az ellenfeleim, persze csak jelképesen, mert az első szumó Európa-bajnokságomon sem volt könnyű dolgom, de a végén mégiscsak a nyakamba akasztották a legfényesebb medáliát.

- Taktikailag érettebb lett azóta?
- Számtalan fogást és szumós kunsztot sajátítottam el az elmúlt időszakban. Nem tudom, hogy ez mire lesz elég, mert ahogy hallom, a vetélytársaim is sokat fejlődtek az elmúlt időszakban, ám nem félek senkitől. Ami a legfontosabb, hogy mentálisan minden egyes találkozóm előtt a topon kell lennem, mert csak így nyerhetek. Erre a válogatottban a rutinosabb társak is felhívták a figyelmet, hiszen a magyar csapatból többen ott lehetünk a tűz közelében a végelszámolásnál.

- A szövetségi kapitány, Tar Mihály 10 érmet vár a csapattól.
- Az elvárás, szerintem, megfelel a valóságnak, hiszen erős a válogatottunk, ráadásul itthon lesz az Eb, így a közönség támogatására is számíthatunk, mert remélem, hogy sokan látogatnak majd ki a Nemzeti Sportcsarnokba a hétvégén.

Pénteken 10 órától kezdődik az Európa-bajnokság, a kadett, valamint junior mezőny küzdelmeivel. Szombaton 14 órától a felnőtt női és férfi versenyzők csatáznak egymással, míg vasárnap 10 órától az Open kategória és a csapatverseny zárja a kontinensviadalt.

Tomka Tivadar