Vágólapra másolva!
A Szolnok Soldiers és a Debrecen Gladiators csapata lejátszotta utolsó mérkőzését az alapszakaszban. Komoly tétje nem volt a találkozónak, a Gladiators már korábban biztosította továbbjutását a rájátszásba - így "csak hozniuk kellett" a rákóczifalvai meccset. A hétvégén kezdődik a playoff, mindkét osztályban - a papírforma szerint ismét Győr-Debrecen döntő lehet.

Az első negyedben főleg a védelem dolgozott jól mindkét oldalon, így egészen a második negyed közepéig kellett várni az első pontokra. Egy 20 yardos passzt követően Hanász Róbert megszerezte a vezetést a Gladiators számára. A félidő végéig ezt követően nem változott az eredmény. A szünetben nyilvánvalóvá vált, hogy két dolog döntheti el a győzelmet: hogy melyik csapat védelme fárad el előbb, illetve hogy melyik offense képes arra, hogy időben összeszedje magát a hátralévő két negyedre.

A második félidő elején úgy tűnt, hogy a Soldiersnek sikerült előbb ébrednie, hamar kiegyenlítettek. A döntetlen azonban nem tartott sokáig, a harmadik negyedben a Debrecen még két touchdownt szerzett, ebből az egyik a defense érdeme, Pápa Szabolcs egy interceptiont követően 50 yardról juttatta el a labdát a gólvonal mögé. Az utolsó negyedet egyértelműen a Debrecen nyerte, bejöttek a futásaik és a passzaik is, két TD-t szereztek még, így lett az eredmény végül 33-6 a vendégek javára.

Nagyon sportszerű mérkőzést láthattunk, keveset állt a játék és a sárga zászlókat sem kellett sokszor elővenniük a bíróknak. A Gladiators számára kitűnő alkalom volt ez a mérkőzés arra, hogy felismerjék az esetleges hibáikat, és hogy ráhangolódjanak a rájátszásra.