Társoldalunk:

Madár is átúszta a Balatont

2007.07.28. 19:57

Több mint hétezren indultak az idén 26. alkalommal megrendezett Balaton-átúszáson, a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távon. Ugyanezen a napon jóval több mint kétezer résztvevővel különleges Guinness-csúcsot is hozott az öbölátúszás, amelynek 3 és fél kilométeres versenyetapját a hagyományos színhelyen, Balatonfüred és Tihany között bonyolította le a Magyar Hosszútávúszó Szövetség.

A Balaton-átúszáson pontosan 7204 úszó vállalta, hogy a kellemes, 24-25 fokos vízben átúszik az északiról a déli partra. A körülmények ideálisak voltak, így a felkészültebbek már a reggeli órákban teljesíthették a távot. A vízilabdázó olimpiai bajnok Steinmetz Barnabás és Ádám egyformán 1 óra 15 perc alatt ért a célba, előbbi azt mondta: könnyed nyári átmozgató edzésnek jó volt az úszás.

Más nemzetközi klasszis sportoló is teljesítette a távot, így a profi ökölvívó világbajnok, a strandolók körében rendkívül népszerű bunyós, a Madár becenevű Erdei Zsolt. Indult a hamburgi profi istálló másik magyarja, az ugyancsak veretlen Balzsay Károly is. A legidősebb résztvevő egy 87 éves férfi volt, a legfiatalabb pedig egy 8 éves kisfiú.

Jóval több mint kétezer résztvevővel különleges Guinness-csúcsot is hozott a szombaton, kiváló időben, 25 fokos vízben megrendezett öbölátúszás, amelynek 3 és fél kilométeres versenyetapját a hagyományos színhelyen, Balatonfüred és Tihany között bonyolította le a Magyar Hosszútávúszó Szövetség.

Forrás: MTI

Begipszelt végtagokkal is jólesik a fürdőzés

"Összesen 2146-an értek célba, tízen feladták a versenyt" - számolt be Németh Zsolt főtitkár. "A legjobban válogatott hosszútávúszóink szerepeltek: az abszolút legjobb időt Gercsák Csaba érte el, aki délelőtt még a Komjádi uszodában az úszó-ob-n indult, s lett harmadik egyéni csúccsal az 1500 méteres gyorsúszás döntőjében, majd délután már a Balatonban tudta le 41:37 perc alatt a 3,5 kilométeres távot. Mögötte Sasvári Balázs lett a második 42:52 perccel, míg a távot háromszor is teljesítő, reményteljes női versenyzőnk, Hajnal Erika - Gercsákék kivételével az összes férfi résztvevőt is megelőzve! - harmadikként érkezett célba 43:14 perces idejével."

"Sajnálom ugyanakkor - utalt a főtitkár a szintén ezen a napon megrendezett Balaton-átúszásra -, hogy sokan nem úszhattak, nem vehettek részt mindkét eseményen. Ha nem így történik, részvételi rekord is születhetett volna..."

A füredi Marina szálloda strandján, amely az öbölátúszás rajthelyéül is szolgált, különleges csúcs született: felállították a gipszelt végtagokkal fürdőzés Guinness-rekordját, amikor egyszerre 146 gipszelt karú vagy lábú ember fürdött a tóban. Az orvos csak azoknak a jelentkezését fogadta el, akik magukkal vitték friss röntgenleleteiket, majd a hagyományos gipszet műanyagrögzítőre cserélték, amellyel máris mehettek a vízbe. Harmincan át is úszták a Füred és Tihany közötti öbölszakaszt, ami szintén Guinness-rekordnak számít, törött, gipszelt karral úszva ez a leghosszabb megtett távolság. Sebestyén István, a magyarországi Guinness-rekordok regisztrátora szerint bekerül a hivatalos csúcsok közé a produktum, ugyanis ilyenre még nem volt példa."

KAPCSOLÓDÓ CIKK