Vágólapra másolva!
Tizenegy sportágban 85 versenyző képviseli a magyar színeket az augusztus 8. és 18. között Bangkokban sorra kerülő XXIV. nyári Universiadén.

A hétfői csapatgyűlés előtti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a megalakulása 100. évfordulóját idén ünneplő Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tavaly októbertől folyamatosan egyeztetett az érintett sportági szövetségekkel a csapat kialakításáról.

Az éremszerzésre az olimpiai bajnok mellúszó Kovács Ágnes, a tőröző Varga Gabriella és a párbajtőröző Szász Emese, a tekvondós Tóth Balázs, a sportlövő Csonka Zsófia és a férfi vízilabda-válogatott pályázik a legjobb eséllyel.

Az egyetemisták és főiskolások világjátékának 1957 óta íródó történetében a magyar csapat eddig két alkalommal maradt aranyérem nélkül, 1967-ben Tokióban nem indult. Legutóbb, 2005-ben Izmirben egy arany, két-két ezüst és bronz volt a mérleg.

Az Universiade előtt tartja tisztújító közgyűlését a Nemzetközi Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (FISU), a MEFS a négyszeres Universiade-győztes Kamuti Jenőt, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát jelöli a végrehajtó bizottságba.

A Magyar Posta hétfőn alkalmi bélyeg kibocsátásával köszöntötte a MEFS megalapításának 100. évfordulóját. A 60 ezer példányban gyártott, Andor András grafikusművész tervei alapján készült bélyeget Csáki György, a Magyar Posta vezérigazgatója és Frenkl Róbert, a MEFS elnöke helyezte ünnepélyesen forgalomba.