Vágólapra másolva!
Mély depresszióba zuhant és hazautazott Japánból Asashoryo, a szumó mongol származású nagybajnoka. A 26 éves jokozuna - nagybajnok, a legmagasabb rang, amit szumós elérhet - hátsérülésre hivatkozva nem indult egy bemutató viadalon, viszont szülőhazájában részt vett egy jótékonysági futballmérkőzésen.

A meccsen készült felvételeken jól látszik, amint a 150 kilós klasszis minden nehézség nélkül sprintel piros mezben. A Japán Szumó Szövetség fegyelmit indított ellene. Az augusztus elején hozott döntés alapján nem indulhat a következő két versenyen és csökkentették a fizetését is.

A kétezer éves sportág történetében még soha nem büntettek jokozunát eltiltással és pénzmegvonással. A mongol sportoló - az egyik legelismertebb atléta egész Japánban - a történtek hatása alatt összeomlott. Napokig ki sem akart mozdulni lakásából. Orvosa szerint egy lépés választja el a klinikai depressziótól. Otthoni kezelést javasolt, és a sportoló szerdán haza is utazott Mongóliába.

Nem ez az első nagy port felkavaró ügy Asashoryu - eredeti nevén Dolgolsuren Dagvadorj - körül. Egy bulvárlap például januárban bundabotrányba keverte. A szövetség vizsgálata nem mutatott ki szabálytalanságot, de a sportoló hírnevén csorba esett. Most a hét elején arról jelentek meg cikkek, hogy évekkel korábban 859 ezer dollár (162 millió forint) kimaradt a jövedelembevallásából, pedig azóta már rendezte az ügyet az adóhatósággal.

http://www.youtube.com/v/eU1OA6bHlKw


A legsikeresebb aktív szumóssal az agyaggal borított küzdőtéren sincs mindig minden rendben. Előfordult, hogy letépte ellenfele fejdíszét, ami olyan súlyos szabálytalanság, mint a fülharapás a bokszban, és korábban soha nem fordult elő, hogy nagybajnok emiatt veszítsen mérkőzést.

A hagyományos japán értékrenden alapuló konzervatív sport egyébként nagy önfegyelmet, alázatot és odaadást követel a kizárólag férfi versenyzőktől, a küzdőtéren kívül is. A jokozunákra mindez fokozottan érvényes, az élet minden területén példamutató magatartást várnak el tőlük.

A szumó kétezer év után is igen népszerű a távol-keleti szigetországban, elsősorban az idősek körében, de egyre kevesebb japán fiatal választja a különösen kemény sportágat. Rohamosan törnek elő viszont a külföldi, orosz, mongol, dél-amerikai versenyzők, és Takanohana 2003-as visszavonulása óta nincs is japán nemzetiségű jokuzuna. Jelenleg két nagybajnok van, a 21-szeres tornagyőztes Asashoryu mellett Hakuho a másik. A 22 éves, halk szavú, fegyelmezett és ugyancsak mongol származású versenyző csak május óta viseli a címet, de sokan már a megzuhant Asashoryu utódját látják benne.