Vágólapra másolva!
Az augusztus 27-től szeptember 2-ig tartó hét sajnos legnagyobb részben a fiatal Sevilla-futballista, Antonio Puerta tragikus halálától volt hangos, de a sportvilágot mélyen megrázó esemény mellett ezúttal sem maradtak el a nagyszerű eredmények, valamint a magyar sikerek.

Bár az európai labdarúgó-Szuperkupa rangja továbbra sem mérhető a "komoly" tornákéhoz, a BL-győztes és az UEFA-kupa-első évek óta a monacói II. Lajos-stadionban megrendezett randevúja a piros betűs ünnep az európai labdarúgás naptárában.

A jobbára felszabadult játékot, látványos gálát hozó szezonnyitó csúcstalákozóra az idén sötét felleg árnyéka vetült: tragikus hirtelenséggel elhunyt Antonio Puerta, a 2007-es döntő egyik résztvevőjének, az immáron kétszeres UEFA-kupa-győztes Sevillának mindössze 22 esztendős játékosa.

Az UEFA, valamint a döntőben ugyancsak érdekelt Milan azonnal jelezte: teljes mértékben az andalúz klubon múlik, hogy lejátssza-e mérkőzést. Az európai szövetség és az olasz BL-győztes egyaránt biztosította a spanyol klub vezetését, hogy természetesen elfogadja a mérkőzés esetleges lemondását.

Forrás: EPA

Sevillai gólöröm Puertának ajánlva

Ahogyan azonban egykoron a legendás Queen együttes is megénekelte: The show must go on, azaz a műsornak folytatódnia kell, így a dél-spanyol gárda játékosai ott álltak a pályán a kezdő sípszót megelőző gyászszünetkor.

És ha már játszottak a felek, összehoztak egy egészen jó kis mérkőzést, amely végül 3-1-es Milan-sikert, és többek között egy ilyen gólt is hozott.

http://www.youtube.com/v/JZpmjz2rx9I