Vágólapra másolva!
Jövőre a 2007-es eredeti forráshoz képest 3,7 milliárd forinttal nő a sportköltségvetés - ezt Elbert Gábor sportszakállamtitkár jelentette be hétfőn a Magyar Sport Házában a sportági szakszövetségek és sport köztestületek vezetőinek részvételével tartott tanácskozáson a jövő évi sportköltségvetés-tervezetről.

A megbeszélésen elhangzott, hogy az összegnek több mint a fele még az idei költségvetési forrásból biztosítható, s ez még ebben az évben vagy a jövő év elején átutalásra kerül - derült ki a sport-szakállamtitkárság tájékoztatójából.

Mindez azért lényeges, mivel a zavartalan olimpiai felkészülés érdekében, az egyes szakszövetségek rövid időn belül hozzájuthatnak ezekhez az összegekhez. A jelenlévők egyetértettek a sportszakállamtitkárral abban, hogy ezáltal a szakszövetségek és a Magyar Olimpiai Bizottság által megfogalmazott igényeket is sikerült teljes mértékben kielégíteni - áll a közleményben.