Társoldalunk:

Debrecen Dávidként küzd a Góliátok között az ifjúsági olimpiáért

2007.11.09. 17:42

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság november 19-én szűkíti a 2010-es, első ifjúsági nyári olimpia rendezésére pályázók listáját, s Debrecen bízik benne, hogy az első fordulón mindenképpen túljut. A kilenc jelentkezőből (Debrecen, Athén, Bangkok, Guatemalaváros, Kuala Lumpur, Moszkva, Poznan, Szingapúr, Torino) várhatóan három-négy marad versenyben, a NOB a végső döntést jövő februárban hozza meg.

"A Nemzetközi Olimpiai Bizottság idén azzal a szándékkal hívta életre az ifjúsági olimpiát a 14-18 éves korosztály számára, hogy felhívja a fiatalság figyelmét a sportra, az egészséges életmódra, és egyúttal az olimpiai eszmét is minél szélesebb körben terjessze" - fogalmazott Schmitt Pál a debreceni pályázati bizottság pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja elmondta, hogy a NOB a nemzetközi sportszövetségekkel egyeztetve döntött az első ifjúsági olimpia időpontjáról: "A szövetségek ragaszkodtak ahhoz, hogy páros évben kerüljön rá sor, a páratlan esztendőben ugyanis zömmel világbajnokságokat rendeznek. Így az első nyári ifjúsági olimpia 2010-ben a vancouveri téli ötkarikás játékok évében lesz, az első téli ifjúsági olimpia pedig a 2014-es nyári játékokkal ütközik. A NOB maximálta a résztvevők számát is, a nyári ifjúsági olimpián 3500 versenyző és 800 kísérő, a télin 1200 versenyző és 500 kísérő vehet részt."

A MOB elnöke szólt arról is, hogy amennyiben Debrecen elnyeri a 2010-es rendezést, ez mintegy "előszobája" is lehet egy esetleges 2020-as budapesti olimpiának.

"A kilenc pályázó között Debrecen olyan, mint Dávid a Góliátok között, a legkisebb, és Algír visszalépése után a legszegényebb is, de inkább fogalmazzunk úgy, hogy a legkevésbé tehetős" - szögezte le Kósa Lajos. A város polgármestere kiemelte, hogy Debrecen mögött áll a Magyar Olimpiai Bizottság és a kormány is, és szinte példa nélküli támogatást élvezve kandidálhat. Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy a rendezés elnyerése esetén a városnak semmi olyan fejlesztést nem kell végrehajtania, amire egyébként nem lenne szüksége.

A 2010-es nyári ifjúsági olimpia rendezésével korábban Belgrád és Dublin is kacérkodott, mint ahogy Algír is, de végül egyik város sem pályázott. A határidőig Debrecen mellett Athén, Bangkok, Guatemalaváros, Kuala Lumpur, Moszkva, Poznan, Szingapúr és Torino adta be a jelentkezését. Ám amint a sajtótájékoztatón elhangzott, a hírek szerint a NOB az ifjúsági olimpiát nem nagyvárosnak szánja, az augusztus 6-20-i időpont a klíma miatt az európai színhelyek esélyeit növeli, Poznan pedig igazából még csak kajak-kenuban és evezésben rendezett nagy versenyt. E logika mentén haladva már meg is lenne a győztes kiléte: Debrecen. Ám egyelőre a "selejtezőn" kellene túljutni.

"Bizakodva várjuk november 19-ét, már csak azért is, mert 1999-ben már szerencsét hozott számunkra ez a nap; akkor nyertük el a 2001-es ifjúsági atlétikai vb rendezését" - mondta el Orendi Mihály, a debreceni pályázat ügyvezető igazgatója. November 19-én várhatóan három-négy város marad versenyben, s a NOB a végső döntést jövő februárban hozza meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK