Vágólapra másolva!
Sokáig lehetne sorolni azokat a profibokszolókat, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel, Mike Tysontól az egykori Kokó-riválisig, Naseem Hamedig számtalan történet ismert. Az utóbbi hetekben O. J. Simpson újabb ügye, illetve Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó tárgyalása miatt ismét előtérbe került a sport és a bűnözés viszonya. Lássunk néhány példát!

Orenthal James Simpson 1947. július 9-én született San Franciscóban. Eleinte a színészi pályával kacérkodott, aztán közbeszólt a sport. Az amerikaifutball-történelem egyik legjobb futójátékosa (running back) 1969 és 1977 között a Buffalo Bills, 1978-79-ben a San Francisco 49ers csapatát erősítette. Hatszor szerepelt Pro Bowlon, azaz az NFL All Star-gáláján. Pályafutása során 11 236 yardot ért el, ezzel az NFL ragsorának 14. helyén áll.

1967-ben feleségül vette gyerekkori szerelmét, Marguerite L. Whitleyt, akitől három gyermeke is született: Arnelle L. Simpson (1968), Jason L. Simpson (1970) és Aaren Lashone Simpson (1977). A kis Aaren kétéves születésnapja előtt a család saját medencéjébe fulladt, OJ és Marguerite még ebben az évben elváltak.

Második házasságát Nicole Brownnal kötötte, vele 7 évig élt együtt. Ám úgy tűnik, nem tudta megbocsátani az asszonynak, hogy elhagyta - annak ellenére, hogy az esküdtszék felmentette, a közvélemény még mindig úgy tartja, ő gyilkolta meg exnejét és annak barátját, Ronald Goldmant 1994. június 12-én. Az 1997-es polgári pert azonban elveszítette, a bíróság a két áldozat rokonainak 33,5 millió dolláros kártérítést ítélt meg.

Tavaly O. J. Simpson "If I Did It" (Ha én tettem volna) címmel írt könyvet arról, hogyan gyilkolta "volna" meg volt feleségét és annak barátját - ha ő tette "volna", amit persze tagad. Igaz, akár be is ismerhetné, az amerikai törvények értelmében ugyanis ugyanazért a bűncselekményért nem lehet valakit kétszer bíróság elé állítani. Sok pszichológus szerint nem kitalált történetről van szó, hanem a valóságról, Simpson közvetve beismerte szörnyű tettét.

Morbid vagy őrült?

A feltűnési viszketegség alapeleme Simpsonnak, aki 1995 óta gyakorlatilag csak a gyilkossági ügy miatt tudott képernyőn maradni. Egy 1998-as tévéinterjú során például egy banánnal megtámadta a műsort vezető Ruby Waxet, miközben a Psycho zenéjét dúdolta; három évvel később pedig azzal az ötlettel állt elő, hogy ő szeretné közvetíteni Robert Blake perét - az ügy kísértetiesen hasonlított egyébként az ő esetéhez, Blake ugyanis szintén színész volt (Hidegvérrel, Lost Highway - Útvesztőben), akit felesége meggyilkolásával vádoltak.

Öt éve ügyvédje, Johnnie Cochran azt nyilatkozta, csak kilencven százalékig biztos abban, hogy nem védence követte el a bűncselekményt. Simpson erre így reagált a Newsweekben: "Éveken át eléggé biztos voltam benne, hogy nem én öltem meg a feleségemet, de lehet, hogy jobban meg kellene vizsgálnom ezt a kérdést. Johnnie Cochran elég okos fickó. Ha azt mondja, hogy talán én voltam, akkor lehet, hogy én voltam. Ha kiderülne, hogy én tettem, akkor nem kellene több időt tölteni az igazi gyilkosok keresésével."

2007: az új botrány éve

Idén szeptember 16-án ismét "reflektorfénybe" került O. J. Simpson, aki a vádirat szerint több társával együtt betört egy Las Vegas-i szálloda szobájába, s fegyverrel kényszerített egy kereskedőt olyan tárgyak átadására, amelyek egykor az övé voltak. Simpson szerint az eset nem volt több kisebb vitánál, csak a tőle korábban ellopott relikviákat szerezte vissza társai segítségével, és fegyver nem is volt náluk.

A bíróság végül hét bűncselekmény - közötte emberrablási kísérlet - és egy súlyos vétség miatt emelt hivatalosan vádat O. J. Simpson ellen, akit 125 ezer dolláros (22,5 millió forint) óvadék ellenében engedtek csak szabadon. Ha bűnösnek találják, akár élete végéig tartó börtönbüntetésre ítélhetik.