Társoldalunk:

A nap sportvideója: Schirilla Vatikánig fut

2008.04.07. 23:14

Schirilla György eddig azzal hívta fel a figyelmet, hogy többször is átúszta a jeges Dunát. Mostani vállalkozásában nem folyót, hanem országhatárokat fog átszelni. A budapesti Szent István bazilikát tűzte ki rajthelyéül, és meg sem áll Vatikánig, ahol fogadja őt XVI. Benedek pápa. A sportember zuhogó esőben indult útnak, de ahogy mondja, a vizet már megszokta.

A Szent István bazilikától a Vatikánig fut Schirilla György egy hónap alatt, ahol május 7-én XVI. Benedek pápa magánkihallgatáson fogadja.

Szabó Géza, a bazilika kanonokjának az elmondása szerint az ismert sportember a szeretet-béke-egészség hármas jelszavát hirdeti hétfőn megkezdett futásával, melynek során naponta átlag 45-50 kilométert tesz meg Szlovénián keresztül vezető útja során. 

A Szent István bazilika kanonok-plébánosa szerint Schirilla György ezzel az akciójával az "Ép testben ép lélek" ókori görög mondást erősíti meg, ugyanakkor megtestesíti Szent Tamás békére vonatkozó kijelentését, miszerint "a béke a rend nyugalma". A futáshoz kapcsolódóan Szabó Géza idézte VI. Pál pápa mondását is, melynek értelmében a béke "a fejlődés záloga".

Tájékoztatása szerint Schirilla György úgy időzítette futását, hogy éppen akkor tartózkodjon Rómában, amikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai is látogatást tesznek a pápánál.

Schirilla György a következőket mondta az [origo] kamerája előtt:


Schirilla György útja során kopjafát is szállít egy autóban, amelyre a pápának mintegy üzenet gyanánt szalagokat tűzhet fel egyházközség, települési önkormányzat és civil szervezet egyaránt. A kanonok hangsúlyozta: XVI. Benedek pápa nagyon jól ismeri a magyar történelmet, így arra is van esély, hogy a futó kopjafájára tűzött településnevek között lesz számára ismerős elnevezés.

Forrás: MTI

Úszás helyett most futni fog

Szabó Géza rámutatott: a sportember aprólékos, minden községre kiterjedő útitervet dolgozott ki, pontos időbeosztással. Útja során orvosa és edző-masszőrje gépkocsival kíséri.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK