Vágólapra másolva!
A pekingi olimpia idején levett vizeletminták közül körülbelül tíznek az elemzése gyanús eredményt hozott, ugyanakkor nem lehet egyértelműen kijelenteni velük kapcsolatban, hogy doppingolás történt.

Ezt a francia hírügynökség kérdésére válaszolva mondta Patrick Schamasch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) orvosi bizottságának vezetője.

"Bizonyos, hogy azok a minták, melyeket gyanúsként juttattak el hozzánk Pekingből, vagy azok, amelyekkel kapcsolatban nem tudtak döntésre jutni a kinti szakemberek, az újra elemzésre kerülők között lesznek" - fogalmazott Schamasch, rögzítve, hogy ezúttal kizárólag vizeletmintákról van szó.

A pekingi játékok idején 4770 doppingellenőrzésre került sor. A NOB egy hete jelezte, hogy a minták egy részét ismételt elemzésnek veti alá.

* * *

A pekingi olimpián szereplő sportolók közül majdnem minden tizedik megsérült a nyári játékokon - közölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az orvosi jelentésekre alapozva.

Az augusztusi ötkarikás seregszemlén az 1055 sérülés több mint fele lábsérülés volt és csaknem százan szenvedtek fejsérülést. A sérüléseknek megközelítőleg háromnegyede versenyen történt, leginkább a combizom és bokacsont, illetve bokaszalag károsodott.

A legveszélyesebb sportág az ökölvívás, a labdarúgás, a kézilabda, a gyeplabda, a tekvondó és a súlyemelés volt, ugyanakkor a síkvízi kenusok, a műugrók, a vitorlások és a szinkronúszók nem jeleztek sérülést Pekingben.

Ez volt az első ilyen jellegű NOB-kimutatás nyári játékokon, és ilyen lesz majd a 2010-es vancouveri olimpia kapcsán is. A mostani jelentést valamennyi nemzeti olimpiai bizottság megkapja.