Vágólapra másolva!
Egyáltalán nem kell szégyenkezni a magyar sportolók pekingi szereplése miatt, csak a hagyományok miatt máshoz vagyunk szokva. Ezt Gallov Rezső újságíró, az egykori Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) volt elnöke jelentette ki a Sportfogadó című talk-showban.

A sportvezető - aki 1990 és 1996 között irányította a sporthivatalt - hangsúlyozta: a magyar sport 1989-90 óta mindig periférián szerepelt a politika asztalán. Mivel az ország vezetői már a rendszerváltás után kijelentették, hogy az állam kivonul a sportból, ez olyan folyamatot indított el, aminek legutóbbi állomása volt a pekingi szereplés.

Gallov hozzátette: az olimpián ugyanakkor páratlan pechsorozat is sújtotta a magyar versenyzőket, azt példátlannak tartja, hogy a kínai fővárosban két világbajnok öttusázó is leesett a lóról.

Nézői kérdésre elmondta: véleménye szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egy kicsit megöregedett, elfáradt szervezet, amelyben szükség lenne új arcokra. Ugyanakkor a változásnak nem szabad radikálisnak lennie, be kell tartani a fokozatosság elvét.

Gallov Rezső kitért egy esetleges budapesti olimpia megrendezésére is: "Ez csak játék a szavakkal. Tisztelem a BOM szándékait, de mivel Budapestnek ma egyetlen olyan sportlétesítménye sincs, amely megfelelne a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírásainak, ezért az ügy reménytelen."