Vágólapra másolva!
A Magyar Sportújságírók Szövetsége idén 51. alkalommal választja meg az év legjobb sportolóit, edzőit és szövetségi kapitányait, és a szavazás november 10-én már meg is kezdődött. A voksok beérkezésének határideje november 30., de a nőikézilabda-Európa-bajnokság és a rövidpályás úszó Eb miatt december 16-ig még lesz lehetőség utólagos módosításra. Az bizonyos, hogy olimpiai esztendőben, a várakozáson aluli pekingi szereplés után idén a megszokottnál jóval szűkebb a merítési lehetőség.

Mindezt jól mutatja, hogy négy éve a nőknél az öttusázó Vörös Zsuzsannának az athéni aranyérem, plusz az egyéni világbajnoki cím sem volt elegendő ahhoz, hogy az Év sportolója választáson bekerüljön az első három közé, mert akadt három további egyéni olimpiai bajnokunk - Janics Natasa, Nagy Tímea, Igaly Diána -, és ő szorult a negyedik helyre.

Idén Pekingben a nőknél egyéni számban csak egyetlen magyar versenyző állt dobogón, a párbajtőrben bronzérmet szerzett Mincza Ildikó... A szavazáson azonban a csapatsportágakból is bárkit ki lehet emelni, így például az olimpiai bajnok kajak kettes tagjait, Janics Natasát és Kovács Katalint.

Megjegyzendő, hogy a nőknél egyéni olimpiai számokban idén Eb-t csak a Pekingben csalódást keltően negyedik Kovács Katalin (K1 500), valamint a párbajtőröző Hormay Adrient nyert, utóbbi pedig ki sem jutott az ötkarikás játékokra, elvérzett a kvalifikációs sorozatban. Az eindhoveni úszó Eb-n Hosszú Katinka (400 m vegyes), Verrasztó Evelyn (200 m vegyes) és Kovács Emese (200 m pillangó) is ezüstérmes lett, és ők ott is voltak Pekingben, ám az olimpia nem úgy sikerült számukra, ahogy szerették volna.

A tavalyi Év sportolója, Szávay Ágnes idén jóval haloványabb évet zárt: egy éve a világranglista 185. helyéről a huszadikra lépett előre, jelenleg viszont "csak" 28. Ebben az évben csupán ötven százalékos mérleget produkált - 26 győzelem, 25 vereség - de így is nyert félmillió, egészen pontosan 499 350 dollárt.

Pekingben férfi versenyzőink közül is csak egyvalaki, a kenus Vajda Attila győzött egyéni számban - C1 1000 m -, de ennek ellenére a szavazáson Cseh László személyében minden bizonnyal komoly riválisa lesz. Utóbbi az olimpián a verhetetlen Michael Phelps mögött három ezüstöt gyűjtött be (200 m vegyes, 400 m vegyes, 200 m pillangó), s tavasszal az eindhoveni Eb-n a két vegyesúszó-számban aranyérmes lett. Sok voksot kaphat a Pekingben a kötöttfogású birkózás 84 kg-os súlycsoportjában ezüstérmes Fodor Zoltán is.

Idén Európa-bajnok lett Bácsi Péter (birkózás, kötöttfogás, 74 kg), Imre Géza (férfi párbajtőr egyéni), Kis Gergő (800 m gyorsúszás) és Berki Krisztián (torna, lólengés). Közülük a peches Berki lemaradt az olimpiáról (mert tavaly vb-n ezüstérmes lett, ami nem ért kvótát...), Kis Eindhovenben nem olimpiai számban nyert, míg Bácsi Pekingben ötödik lett, ahogy Imre csapatban is. A tavalyi Év sportolója választás győztese, a gyorsasági motorversenyző Talmácsi Gábor nem tudta megvédeni a világbajnoki címét a 125 kcm-ben, de az idei harmadik helye is dicséretes, már csak azért is, mert jó néhány futamon törött csuklóval indult.

Azt nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a szavazáson a csapatok között csak a harmadik hely a kiadó. Férfi vízilabda-válogatottunk sorrendben harmadszor lett olimpiai bajnok, s a Kovács Katalin, Janics Natasa kajak kettes is megvédte címét 500 méteren, velük nem lehet konkurálni. A harmadik helyre az olimpiai ezüstérmes Kovács Katalin, Janics Natasa, Kozák Danuta, Szabó Gabriella négyes (K4 500) és a bronzérmes Kozmann György, Kiss Tamás duó (C2 1000 m), a Pekingben egyaránt negyedik női kézilabda- és vízilabda-válogatott, de jó eséllyel a divízió I-es vb-t megnyert jégkorong-válogatott is befuthat. Friss az élmény, hogy Pat Cortina szövetségi kapitány együttese a Papp László Budapest Sportarénában kiharcolta, jövőre Lettországban az olimpiai részvételért játszhat.

Az eredmények közül nem hagyhatjuk ki - a teljesség igénye nélkül - a szentpétervári asztalitenisz Eb-n aranyérmes Tóth Krisztina, Póta Georgina kettős, a milánói kajak-kenu Eb-n első Szabó Gabriella, Kozák Danuta egység (K2 500), valamint a budapesti öttusa vb-n győztes női váltónk (Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta) sikerét, ahogyan az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapat KEK-győzelmét sem. S akár még a jelenleg zajló drezdai sakkolimpián is születhet szép magyar siker.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége az edzők közül alfabetikus sorrendben Kovács Istvánt (Berki Krisztián), Ludasi Róbertet (Kozmann, Kiss), Mocsai Lajost (MKB Veszprém), Sári Nándort (Kovács, Janics), Sike Andrást (Fodor Zoltán), Sisa Tibort (U19-es labdarúgó-válogatott), Turi Györgyöt (Cseh László) és Vécsi Viktort (Vajda Attila), a szövetségi kapitányok köréből Angyal Zoltánt (kajak-kenu), Godova Gábort (női vízilabda-válogatott), Hajdu Jánost (női kézilabda-válogatott), Kemény Dénest (férfi vízilabda-válogatott), Kiss Lászlót (úszóválogatott), Pat Cortinát (férfi jégkorong-válogatott), Rátgéber Lászlót (női kosárlabda-válogatott) és Téglás Pétert (női asztalitenisz-válogatott) ajánlja a szavazók figyelmébe.

A MSUSZ azonban leszögezi, hogy természetesen nem csak a nevezettekre lehet szavazni; mindenki arra adja a voksát, akire akarja, és ahogy a szakmai meggyőződése diktálja. Mindazonáltal a sportújságíró-szövetség felhívja a figyelmet a szavazás komolyságára, megjegyezve, hogy tavaly akadt olyan kolléga, aki a szövetségi kapitányok között olyan szakembert tett az élre, aki az adott évben már nem is volt a posztján...