Vágólapra másolva!
Többek között jön az AC/DC, Pink és Beyoncé, egymást érik a kiállítások és a konferenciák, de természetesen sportcsemegék is bőven akadnak a Papp László Budapest Sportaréna jövő évi műsortervében. Így 2009-ben is megrendezik a teniszcsillagok gáláját, a lovas Világkupát, és márciusban lesz magyar-finn válogatott jégkorongmérkőzés is.

A Papp László Budapest Sportarénában csütörtökön délelőtt éppen a hét végi, tavaly nagy sikerrel debütált lovas Világkupa utolsó előkészületei zajlottak, miközben az ország legnagyobb sportlétesítményét irányító menedzsment a VIP-részleg újonnan átadott szivarszobájában tartott sajtótájékoztatót a 2008-as esztendő eredményeiről és a jövő évi tervekről.

Megtudhattuk, hogy amíg az Aréna 2005-ben nyolcvan rendezvénynek adott otthont, ez a szám idén már százhúsz körüli lesz, a látogatók száma pedig megközelíti a félmilliót.

A létesítmény jelentős fejlesztéseken van túl, amelyek a látogatók kényelmét szolgálják; például a beléptető kapuk révén gyorsabb a jegykezelés és a bejutás. S orvosolják az egyik legsűrűbben elhangzó kritikát, miszerint a büfék előtt mindig kígyóznak a sorok; a beszerzett legkorszerűbb sörcsapolóval egy korsó sört négy másodperc alatt csapolnak.

A catering fejlesztésére nyolcvan millió forintot költöttek, és az Aréna melegkonyhája immár 2500-3000 fő egyidejűleg ültetett, ötcsillagos színvonalú kiszolgálását teszi lehetővé. A küzdőteret ugyanis étteremmé lehet alakítani, ahol vállalati rendezvényeknek is lebonyolíthatnak.

A VIP-szolgáltatások köre ugyancsak bővült, ennek jele a szivarszoba kialakítása, egy három lépésből álló fejlesztési projekt középső állomásáként; a páholyszint húsz helyiségre történő bővítése, valamint a VIP-szint teljes belsőépítészeti megújítása között. S már megnyílt a "Sky Restaurant and Bar" is, ahonnan az Aréna belső tere teljesen belátható.

A Papp László Budapest Sportaréna ügyvezetője, az egykori kiváló rúdugró Salbert Ferenc a programokat illetően elmondta, hogy a nyári időszakot leszámítva gyakorlatilag minden hónap telített náluk, és 2009 is sűrű év lesz. Itt koncertezik többek között az AC/DC, Pink és Beyoncé is, ismét egymást érik a kiállítások és konferenciák, de természetesen sportcsemegék is bőven akadnak a jövő évi műsortervében.

Jövőre is megrendezik a teniszcsillagok gáláját, a lovas Világkupát, márciusban lesz magyar-finn válogatott jégkorongmérkőzés, és ugyanebben a hónapban Magyarországon első alkalommal ritmikus gimnasztikai Világkupa-verseny is.