Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) holléti nyilvántartási rendszere több pontban is sérti az Európai Unióban a személyiségi jogokat - döntött az illetékes uniós bizottság.

A WADA szabályát vizsgáló, 27 szakértőből álló testület kedden és szerdán tárgyalt az ügyről, és várhatóan húsvét után hozza nyilvánosságra állásfoglalását. A doppingellenes ügynökség az előre be nem jelentett doppingellenőrzések elvégzésének megkönnyítése miatt hozta meg a rendeletet, amely arra kötelezi a sportolókat, hogy mindig részletesen beszámoljanak arról, mikor, hol tartózkodnak. Az évek óta érvényben lévő rendelkezést sportszervezetek és sportolók is folyamatosan támadják, többek között éppen személyiségi jogaikra hivatkozva.

"A bizottság egyetért a WADA szabályozásának céljaival, ugyanakkor úgy véli, az jelenlegi formájában több szempontból sem felel meg az uniós adatvédelmi, személyi-, és szabadságjogoknak" - idézte a szakértők véleményét egy bennfentes a brit hírügynökségnek. Az informátor mindehhez hozzátette, hogy a bizottság az EU-s jogokkal harmonizáló, ellenőrzött, átfogó rendszert ajánl a WADA-nak a mostani jogsértő holléti nyilvántartás helyett.