Társoldalunk:

Lázár Zoltán második a kettesfogathajtó-vb-n

A díjhajtás első, csütörtöki napja, azaz a mezőny fele után a német Sebastian Warneck áll az élen Lázár Zoltán előtt a vasárnapig tartó kecskeméti kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A verseny elején hosszú ideig Farkas László vezetett 54,40 hibaponttal, mígnem 15. indulóként a hatszoros világbajnok honfitárs egészen kiváló, a bírák által 45,57 hibapontra értékelt hajtással letaszította az első helyről. A délelőtti program utolsó indulójaként aztán a csapatban címvédő német válogatott tagja, Warneck több mint 3,5 hibaponttal kevesebbet ért el.x

A délután folyamán kettejüknél senki nem nyújtott jobb teljesítményt, így az élmezőny nem változott. Lázár második helye mellett a már bemutatkozott másik három magyar versenyző közül Farkas László 8., Galambos Nándor 16., míg Varga Péter 22. helyen áll az első nap után.

"Két éve a vb-n 40 hibapont alatti eredménnyel nyertem a díjhajtást, ami most a program eleji bizonytalankodás miatt nem jött össze" - mondta a legutóbbi vb-n, Warkában egyéniben ezüstérmes Warneck. "Mindenesetre a körülmények, így például a pálya talaja is kifogástalan. Kemény csata lesz, ebben biztos vagyok, még a díjhajtást se nyertem meg, hiszen pénteken olyan riválisaim következnek, mint a címvédő Lázár Vilmos, vagy a hollandok két korábbi világbajnoka, Riny Rutjens és Mieke van Tergouw."

Forrás: MTI

Galambos Nándor a 16. helyen áll

"Egy-két apróbb hibát leszámítva összességében kiválóan, mondhatnám, maximum közeli teljesítménnyel zártam az első számot. Bizakodva várom a maraton- és akadályhajtást, hiszen az én versenyem csak akkor kezdődik igazán" - fogalmazott Lázár Zoltán.

Pénteken a mezőny másik felén, köztük öt magyaron a sor. Ekkor debütál a szintén csapattag Selyben Zsolt és az egyéniben címvédő Lázár Vilmos, továbbá Láng Zoltán, ifjabb Juhász László és Ling Attila. Szombaton a maratonhajtást, vasárnap pedig az akadályhajtást rendezik a vb-n.

Eredmények:
Díjhajtás, 1. nap:
1. Sebastian Warneck (német) 41,98 hibapont
2. Lázár Zoltán 45,57
3. Benny Gosschalk (holland) 47,36
...8. Farkas László 54,40
...16. Galambos Nándor 57,09
...22. Varga Péter 60,54

KAPCSOLÓDÓ CIKK