Vágólapra másolva!

Elfújta a szél az irányítókat, hullámvasútra ültek a Jaguárok

Tom Brady elszenvedte első hosszabbításos vereségét, Buffalóban touchdown nélküli meccset játszottak, Peyton Manning megállíthatatlan, négy csapat pedig továbbra is nyeretlen - így lehetne dióhéjban összefoglalni az NFL ötödik játékhetének legfontosabb történéseit.

Ezen a héten is megvolt az aktuális nyeretlen vs. veretlen találkozó, amely nem is hozott túl nagy küzdelmet, a Minnesota simán nyert a St. Louis ellen. A mérkőzésen mindkét csapat csereirányítója szóhoz jutott, mivel a lényegi kérdések elég hamar eldőltek.

Az előző fordulóban a Green Bay-i szurkolókat keserítő Jared Allen félpályás fumble return touchdownja (az ellenfél elvesztette a labdát, Allen pedig meg sem állt a célterületig) után már 14-0-ra vezetett a Vikings és ezzel már az első negyedben eldöntötte a meccset.

A Minnesota ezzel zsinórban a hatodik győzelmét aratta idegenben és magabiztosan vezeti az NFC Északi csoportját. A Kosok viszont tovább folytatják küzdelmüket a 0,16-os mérleg elkerüléséért, de jelenleg - kis túlzással - még egy magyar csapat ellen sem lehetne esélyesnek mondani őket.

Remekül sikerült Donovan McNabb visszatérése a Tampa Bay ellen, a philadelphiai irányítót egyébként nagyszerűen pótolta az elmúlt két meccsen helyettese, Kevin Kolb. McNabb játéka gyakorlatilag tökéletes volt: 157,2-es irányító mutatóval zárt, ami karrierje során a második legjobb. Hiába adott két touchdown-passzt a Tampa irányítója, Josh Johnson, emellett volt három eladott labdája is, és különösen fájó lehet a Kalózoknak, hogy ezek közül kettőt is az ellenfél 20 yardosán belül küldött rossz helyre.

Az Eagles edzőjének is volt oka ünnepelni, Andy Reidnek ez volt a 100. győzelme, rajta kívül még harminchárman büszkélkedhetnek ilyen eredménnyel. A Tampa jövő héten a Carolinát fogadja, majd utána következik a várva várt londoni találkozó a New England ellen. Hamar rendet kell tenniük a csapatnál, ha szoros találkozót akarnak játszani Angliában, de ezzel a 33-14-es vereséggel már csak a tisztes helytállásban bízhatnak idén.

A várakozásoknak megfelelően mészárlást tartott a New York Giants hazai pályán az Oakland Raiders ellen. Bizonytalan volt, hogy Eli Manning mennyit tud játszani, de a Giants irányítójának nem is kellett végig a pályán lennie, mert a félidőre már teljes mértékben eldőlt a meccs, ekkor már David Carr játszott az ifjabbik Manning testvér helyén. Igaz, hogy ezen a meccsen még akkor sem nyert volna a Raiders, ha a szertárost a vécésnéni váltja az irányító posztján.

A futójáték dominált a Giantsnél, Ahman Bradshaw tarthatatlan volt: 12 pontot és 110 yardot szállított csapatának. Az Oakland támadójátéka a védelemhez hasonlóan betlizett, mindössze hét first downt tudtak megcsinálni a huszonhét ellenében. A Giantsnél abban bíznak, hogy Manning jövő hétre százszázalékos állapotban lesz, ugyanis a New Orleans Saints vár a csapatra, amely a rangadón nem számíthat olyan sima sikerre, mint amilyen az Oakland elleni volt.

Váratlanul szoros összecsapást hozott az eddig elég gyengén szereplő Dallas Cowboys Kansas City Chiefs elleni meccse. A meccs főhőse a dallasi Miles Austin lett, aki 39 éves klubrekordot megdöntve 250 elkapott yarddal és 2 touchdown-elkapással vétette észre magát. Jól indult egyébként a Kansas, 10-0-ra is vezetett már a második negyedben, mégis az utolsó pillanatban kellett döntetlenre mentenie a meccset, amit Matt Cassel meg is tett egy remek passzal. Az egykori New England-i játékoson nem múlt semmi, 253 yardot és 2 TD-passzt jegyezhetett, de futójáték nélkül nehéz meccset nyerni.

Cassel utolsó másodperces átadásával tehát jöhetett a hosszabbítás, amelyben a pénzfeldobást (ez dönt arról, hogy melyik csapat kezdheti a ráadást) a Chiefs nyerte és ők értelemszerűen azt választották, hogy támadni szeretnének, az NFL-ben ugyanis a hosszabbításban először pontot szerző csapat nyeri a meccset (ha nincsen pont, akkor döntetlen a vége).

Forrás: AFP

Austin (jobbra) tarthatatlan volt a Kansas ellen

A Chiefs nem tudott élni a lehetőséggel és a már említett Austin 60 yardos elkapása után a Dallas ünnepelhetett. Érdekesség, hogy egyik irányító sem dobott interceptiont a meccsen, a 2 remeklő QB csatájából pedig a Dallas jött ki jobban. A Cowboys életben tartotta reményeit a wild cardra, a Kansas pedig tovább gyarapítja a nyeretlenek népes táborát, a következő fordulóban Washingtonban törheti meg a negatív sorozatot.

Két nagyon fontos játékosa nélkül is nyerni tudott a Pittsburgh Steelers a Detroit Lions otthonában, Troy Polamalu és Willie Parker sérülése ugyan nem újdonság, de ilyen remek játékosokat nehéz pótolni. Odaát is szükség volt a pótlásra, Matthew Stafford sérülése ugyanis nem jött rendbe, ezért az ex-Viking Daunte Culpepper irányította csapatát a bajnok ellen. A meccs azonban nem róla, hanem a másik irányítóról szólt: Ben Roethlisberger három elkapójának is kiosztott egy-egy TD-passzt, igaz, volt egy eladott labdája is. A Steelers 28-20-as győzelme ugyan kicsit szorosabbnak mondható a vártnál, de a lényeg a győzelem a címvédő számára.

Második félidei játékának köszönhetően sikerült győztesen elhagynia a pályát a Carolina Panthersnek, amely a Washintont verte. Az első félidőben még csak a védelem tudott pontot szerezni a Párducoknál egy safetynek köszönhetően (a labdát cipelő Clinton Portist a saját célterületén belül vitték földre), mivel a fuvójáték nem szuperált. A védelem viszont remekül dolgozott, mert a Rézbőrűeket 200 yardon tudta tartani. A Carolinának a győzelem mellett még Muhsin Muhammadot is volt oka ünnepelni a meccs után, aki több mint 11 000 yardjával már az ötödik abban a rangsorban, ahol az elkapásokból legtöbb yardot összehozó játékosok szerepelnek. A Párducok első győzelmüket szerezték meg, a következő meccsen pedig Tampába látogatnak, ahol nagyon fontos csoportrangadót játszanak, ha vesztenek, alighanem számukra is véget ér a szezon.

Csak mezőnygólokat láthattak a nézők Buffalóban, ahol a Cleveland Browns vendégeskedett. A rúgójátékosok csatáját Billy Cundiff nyerte 2-1-re Rian Lindell ellen, támadásban pedig Jamal Lewis 117 futott yardján kívül nem történt semmi említésre méltó. A Browns irányítója, Derek Anderson például hihetetlennek tűnő 23 yardot tudott csak passzolni, amiben nagy szerepe volt az időjárásnak is, a hatalmas szélben ugyanis nehéz volt passzolni. Ez idén már a harmadik olyan találkozója volt a Clevelandnek, amikor nem tudott hatpontos akciót vezetni.

Odaát Trent Edwards legalább 152 yardig eljutott, de touchdownt érő átadást ő sem tudott adni. A szoros győzelemben nagy szerepe volt a vendégek punterének, Dave Zastudilnak, a rúgójátékos ugyanis kétszer az 1, egyszer pedig a 4 yardra kényszerített vissza a Billst. Ebből is remekül látszik, hogy hiába kapnak csúcsgázsit az irányítók, hiába istenítik a futókat és az elkapókat, mégis gyakran nyernek meccset az ilyen "kisemberek" is, mint egy egyszerű punter. A Cleveland a magyar futballbarátoknak is kedves 6-3-as győzelmével ugyanúgy 1,4-re módosította mérlegét, mint a Buffalo.

A játékhét legnagyobb meglepetését (sőt, tulajdonképpen egyetlen meglepetését) a Cincinnati Bengals szolgáltatta a Baltimore Ravens otthonában. A 3,1-es mutatójú csapatok rangadóját a Ravens kezdte jobban: Ed Reed interception return touchdownt (egy eladott labdával az ellenfél célterületéig gyalogolt) ért el Carson Palmer rossz passza után. Ennek ellenére az első félidőre már Bengals-vezetéssel vonultak félidőre a csapatok, a második félidőben pedig mindkét oldalon még egy-egy touchdown született, így a vendégek kerültek ki győztesen a csoportrangadóból.

22 másodperccel a meccs vége előtt még a Baltimore vezetett, de Palmeré volt az utolsó szó. Kellett még a győzelemhez Cedric Benson 120 futott yardja, s egy touchdownja is, ami azért hatalmas dolog, mert bár hihetetlenül hangzik, de legutóbb 2006-ban ért el futójátékos 100 yardot a Ravens ellen, ő pedig Larry Johnson volt, akkor még kansasi színekben.

Flacco, a baltimore-i QB ezúttal nem tudott tündökölni, 200 yardig sem jutott el és többször is eladta a labdát. Az idei év egyik nagy meglepetéscsapata a Cincinnati, amely negyedik kísérletekre idén eddig 8/9-es mutatóval büszkélkedhet. A két csapat ezzel az eredménnyel helyet cserélt a tabellán és már most kijelenthető, hogy ez lesz az Amerikai főcsoport legizgalmasabb kvartettje, könnyen lehet, hogy ebből a négyesből (a Pittsburgh és a Cleveland van még itt) kerül ki a 2 wild cardos csapat is.

Kiütéses győzelmet aratott az Atlanta Falcons San Franciscóban, az eddig jól szereplő, playoffra is esélyes 49ersnek esélye sem volt a Sólymok ellen. A vendégektől három játékost kell kiemelni: Matt Ryant, Roddy White-ot és Michael Turnert. Ryan 329 yardot passzolt és háromszor találta meg elkapóit az end zone-ban, ebből kétszer White-nál landolt az átadás, aki a 12 pontja mellé még 210 yardot is jegyezhetett. A legjobb egyéni teljesítmény talán Turneré volt, aki háromszor futott be a célterületre és ezzel egymaga 18 pontot szerzett.

Odaát Frank Gore hiánya miatt gyakorlatilag nem létezett futójáték, Shaun Hill irányító próbált meg néha futni, ami néha sikerült is neki, de sokra nem ment vele csapata. A mérkőzés legérdekesebb jelenete Dre Bly San Franciscó-i cornerbackhez fűződi: 38-10-es Falcons-vezetésnél Matt Ryan eladta a labdát, amivel Bly próbált visszafutni. Pár yard megtétele után ő már biztonságban ünnepeltette magát és megszerzendő touchdownját (ami amúgy is érdekes ilyen eredmény mellett), de ekkor a már említett Roddy White hátulról letarolta és ezzel visszaszerezte a labdát a Falconsnak. Ritka jelenet volt, annyi szent, de nem emiatt nyert az Atlanta 45-10-re.

Dre Bly kicsit korán örült:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=AgEZzu49ofnJqBQf


Az aktuális lúzercsapatunk ezen a héten a Jacksonville Jaguars lett, őket sikerült ugyanis a Seattle Seahawksnak nullára verni. Bár Seneca Wallace sem irányította annyira rosszul a Seattle-t, Matt Hasselbeck mégis azonnal kezdő lett visszatérése után. Persze az NFL-ben ez nem meglepő és Hasselback be is bizonyította, hogy rászolgál a bizalomra: 4 touchdown-átadásával szinte egymaga verte meg a borzalmasan játszó Jaguárokat.

Nate Burleson és T.J. Hushmandzadeh (hívják csak nyugodtan Husinak) testvériesen megosztoztak a passzokon. Ezzel a 41-0-s győzelemmel életben maradt a Seattle szezonja, míg a Jaguároknak mind a támadójátékot, mind a védőegységet össze kell szedniük, ha akarnak valami maradandót alkotni még idén. Sima vereségük azért is eléggé meglepő, mert az előző körben remek játékkal nyertek a Tennessee ellen.

Aki látta a New England denveri fellépését, az sokáig nem felejti el a meccset. Nem akármilyen végjáték volt, amiből végül a hazaiak jöttek ki győztesen. A mérkőzés azért is volt különösen pikáns, mert a Broncos edzője, Josh McDaniels korábban a New Englandnél dolgozott és aligha kell neki bemutatni a Pats jelenlegi edzőjét, Bill Belichicket.

Volt látnivaló bőven a meccsen: kihagyott mezőnygólok, parádés irányítók, körömrágás a hosszabbításban és végül egy hatalmas ünneplést csapó edző. Kyle Orton, a Broncos irányítója megmutatta, nem volt hiba őt szerződtetni, bár sokan azt hitték, hogy ez rettenetes döntés lesz, mert a távozó Jay Cutler közelébe sem fog érni. A Pats elleni 330 yardjával és 2 TD-passzával talán már a legóvatosabb szurkolókat is meggyőzte arról, hogy ez a Broncos sokra hivatott idén.

Forrás: AFP

Matt Prater lába lendül és... pár másodperc múlva indul az ünneplés Denverben

És még pár érdekesség: Orton 173 kísérlet után adta el újra a labdát; a Pats kickere, Stephen Gostkowski előbb egy 53 yardos, karriercsúcsot jelentő mezőnygólt értékesített, majd ugyanezt nem tudta megtenni 40 yardról; Tom Brady először veszített hosszabbításban, így a hét túlórában elért győzelme mellett már van már egy veresége is.

A játéknap legnagyobb visszajövetele a Houston Texanshoz fűződik az Arizona Cardinals pályáján. A texasiak balszerencséje, hogy ez végül annyit ért, mint egy átlag politikus ígérete... 21-0-ról még sikerült kiegyenlítenie a Houstonnak és volt is esélye átvenni a vezetést, ám végül Matt Schaub eladott labdája után Dominique Rodgers-Cromartie pontjai jelentették a meccs végét.

Az irányítók és első számú elkapóik jól működtek a meccsen, mind a Schaub, Johnson, mind a Warner, Fitzgerald duó két touchdownig jutott. A futóknak ezúttal kevesebb szerep jutott, de ez várható is volt, amikor két ilyen remek irányító van a pályán. A csatából Warner és csapata, a Cardinals jött ki jobban: 28-21-re nyert az Arizona.

A vasárnap esti rangadóra ezúttal az AFC Déli csoportjában került sor. A veretlen Indianapolis a nyeretlen Tennessee-hez látogatott, Peyton Manning pedig ismét tündökölt és újabb mérföldkőhöz ért: 343. touchdown-átadásával harmadik helyre kúszott fel az örökranglistán. Az első negyedben még aránylag jól tartotta magát a Titans, de látni lehetett, hogy touchdownt csak véletlenül szerezhet. Az oly' sokszor szapult futás elleni védeleme remekül muzsikált most a Coltsnak, ráadásul hibátlanul megoldották a passz elleni elhárítást is.

Forrás: AFP

Néhány Titans-drukker sajátos öltözékben szurkolt csapatának

Manning ezen a meccsen is megdobta a 300 yardot, ahogy eddig idén mindig, 31-9-es győzelmével már 5,0 a Colts mérlege, míg a másik oldalon ugyanezek a számok vannak, csak fordított sorrendben. És ha a Colts így folytatja, Manning pedig nem esik vissza, akkor nagy kérdés, hogy ki tudja megállítani őket. Az előző héten megemlítettem a furcsa bíráskodást, így ezúttal is illik, most Peyton Manning élvezett a kelleténél nagyobb tiszteletet a bíróknál. Ezen a meccsen ugyan kevesebb jelentősége volt, mint a Pats-Ravens találkozón, de továbbra sem jó nézni a csíkos mezesek részrehajlását a nagy nevek irányában.

Nagyon izgalmas csoportrangadót láthattunk Miamiben is, ahol a New York Jets vendégszerepelt. A Miami támadójátékával nem tudott mit kezdeni a Jets védelme, támadásban pedig sokszor nagyon rossz playeket hívtak a New York-iak, erőltették a futást, pedig szinte reménytelen volt, és Mark Sanchez irányítóban nem bíztak eléggé.

A Miami irányítója, Chad Henne felnőtt a feladathoz, és bár mindenki azt hitte, hogy ezt a meccset a futójáték nyeri meg a Delfineknek, mégis a quarterback volt a főhős. Henne 241 yardot és 2 touchdownt ért el, míg a futójátékot Ronnie Brown képviselte, aki szintén 12 pontot tett fel a táblára. A találkozó egyébként majdnem hosszabbításba torkollott, de 6 másodperccel a vége előtt Brown megnyerte a meccset a Dolphinsnak. A semleges nézők számára az izgalmas és látványos meccs mellett mégis talán az lehet a legnagyobb öröm, hogy láthattunk két teljes mértékben tapasztalatlan és fiatal irányítót, akik egymást múlták felül. Ez főleg Henne részéről nagy dolog, mert ő csak Pennington sérülése miatt jutott lehetőséghez.

eredmények, 5. játékhét:
St. Louis Rams - Minnesota Vikings 10-38
Philadelphia Eagles - Tampa Bay Buccaneers 33-14
New York Giants - Oakland Raiders 44-7
Kansas City Chiefs - Dallas Cowboys 20-26 - hosszabbítás után
Detroit Lions - Pittsburgh Steelers 20-28
Carolina Panthers - Washington Redskins 20-17
Buffalo Bills - Cleveland Browns 3-6
Baltimore Ravens - Cincinnati Bengals 14-17
San Francisco 49ers - Atlanta Falcons 10-45
Seattle Seahawks - Jacksonville Jaguars 41-0
Denver Broncos - New England Patriots 20-17 - hosszabbítás után
Arizona Cardinals - Houston Texans 28-21
Tennesse Titans - Indianapolis Colts 9-31
Miami Dophins - New York Jets 31-27

A Green Bay Packers, a Chicago Bears, a New Orleans Saints és a San Diego Chargers szabadnapos volt.

Iván András