Magyar idő szerint szerda hajnalban minden Green Bay-fanatikus egy pillanatra félretette a csoportrivális Vikings iránt érzett utálatát és az ősi ellenfélnek szurkolva ült le, hogy megnézze a Philadelphia-Minnesota mérkőzést. Hogy miért is volt szükség erre a szörnyű cselekedetre?
Ennek megértését kezdjük a forduló egy korábbi meccsével, amikor a New York Giants a Green Bay Packers otthonába látogatott. A találkozó előtt a Giants állt jobban, és míg a hazaiknál az volt a tét, hogy vereség esetén végleg elbúcsúznak a szezontól, addig a vendégeknél egy fiaskó esetén is megmaradt a matematikai esély a playoffra.
Ettől függetlenül a New York-iak sem állhattak neki úgy a meccshez, hogy belefér a vereség, ugyanis ebben az esetben már nem a saját kezükben lenne a sorsuk. Úgy látszott, az előző fordulóbeli rémálom után még mindig nem tért magához Eli Manning és együttese, a Philadelphia elleni emlékezetes vereség után a Green Bay Packers ellen szintén eléggé csúnya verés nézett ki nekik az első negyedben.
És bár a 14 pontos hátrányt a vendégek még ki tudták egyenlíteni, innentől kezdve egy csapat maradt a pályán, és a Sajtfejűek esélyeshez méltóan, fantasztikusan játszva múlták felül az indiszponáltan játszó Óriásokat. Aaron Rodgers 4 TD-átadással üzent Amerikának, hogy az év egyik rossz vicce volt, hogy őt nem szavazták be a Pro Bowl- (az NFL All Star-gála) csapatba. A sérüléséből visszatért Rodgers rendkívül motiváltan és energikusan játszott, 24 pontja mellé 400 yard felé jutott és mára tényleg igazi hős lett a wisconsiniak szemében.
A találkozó után érthető módon a Green Bay-játékosok voltak a boldogabbak, Nick Collins safety már előre is vetítette, hogy mi vár ránk a következő héten. "Ilyen keményen fogunk játszani az utolsó fordulóban is" - szögezte le a védő, hogy mi vár a Chicagóra.
És akkor térjünk is át a szerdai mérkőzésre: míg a kiesett Minnesota már csak a büszkeségéért hajtott, addig a hazai Eagles a playoff első hetében szeretett volna pihenni oly módon, hogy a Chicagót megelőzve felkúszik a második helyre. A Philly és a Chicago a forduló előtt azonos mérleggel állt, de utóbbi a jobb a kettőjük összevetésében, és mivel a Macik nyertek korábban, ezért a győzelmi kényszer Vickék vállát nyomta. A meccset nem vállaló Brett Favre helyén szereplő Joe Webb azonban bizonyítani akarta, hogy helye van az NFL-ben és számíthat rá a Vikings jövőre is, futásaival és passzaival egyaránt borsot tört a Philly védőinek orra alá.
Míg az első félidőben még kiegyenlített volt az állás, addig a harmadik negyedben a Vikingek 10 szerzett pontja elégnek bizonyult a győzelemhez. " Minden tekintetben borzalmasak voltunk. Az edzői stáb, a játékosok és én magam is. Rendkívül rossz érzés"- sajnálkozott Andy Reid vezetőedző, akinek csapata így már biztosan pályára lép a playoff első körében. A Vikingek győzelmének Chicagóban és Green Bayben is nagyon tudtak örülni: a Bears ezzel biztosan szabadnapot kapott a wild card-hétvégre, a Green Bay pedig hazai pályán, egy valószínűleg tartalékokkal felálló Bears ellen vívhatja ki a rájátszást jelentő győzelmet.
Néhány mondatban a többi meccsről:
- Már csak egy győzelemre van a csoportelsőségtől a Carolinát megverő Pittsburgh Steelers. Amennyiben az utolsó héten sem hibáznak Roethlisbergerék, úgy a Steelers is megmenekül a wild card-hétvége viszontagságaitól.
- Az év egyik nagy meccsét produkálta a Dallas és az Arizona. Míg a hazai Cardinalsnál John Skelton, addig a vendégeknél a Stephen McGee irányító jelezte, vannak még rejtett tehetségek a kispadokon. A meccset óriási csatában a Cards nyerte.
- Buffalo elleni győzelmével biztossá vált, hogy végig hazai pályán játszhat a New England Patriots a rájátszás során.
- Vereséggel jutott be a rájátszásba a New York Jets. A Chicago-pályán óriási harcot vívó Jetsnél ezúttal Tomlinson csak 28 yardig jutott. A Bears győzelmével majdnem biztosan második kiemelt lesz.
- Tovább üldözi a Pittsburgh Steelerst a Baltimore Ravens. Bár a Clevelandet legyőző Hollóknak vajmi kevés esélyük van a csoportgyőzelemre, a biztos rájátszást érő pozíció így is megvan már.
- Amennyiben nem történik valami csoda, a Washingtontól vereséget szenvedő Jacksonville is lecsúszik a rájátszásról. A Jaguárok utolsó 2 meccsükön vereséget szenvedtek, így magukat fosztották meg a rájátszás reális esélyétől.
- Győzelmével (és a San Diego vereségével) 2003 óta először nyerte meg csoportját a Kansas City Chiefs. A Tennessee-t felülmúló Kansasnél Matt Cassel 3 touchdown-passzt is adott.
- Harmadik mérkőzését nyerte zsinórban a Detroit Lions. A sokkoló tény a Miami Dolphins számára jelentette a kínos, hetedik hazai vereséget.
- A St. Louis Rams elleni vereségével a San Francisco 49ers sem lesz ott a rájátszásban. A Kosok ki-ki meccsen dönthetik el a csoportgyőztes kérdését a Seattle ellen. A 49ersnél a vereség Mike Singletary állásába került.
- Josh Freeman élete legjobb meccsével tartotta életben a Tampa Bay Bucaneers reményeit. A Seattle Seahawks ellen 5 touchdown-passzt adó irányítónak nem sok esélye van, hogy bejusson a playoffba, de erre a meccsre alighanem örökké emlékezni fog.
- 308 yardjával, futott és passzolt TD-jével igazi hős lett Tim Tebow, a Denver Broncos-szurkolók új kedvence. A Denver a Houston Texanst 17 pontos hátrányból gyűrte le és talán elmondhatjuk, egy új sztár született.
- Végtelenül egyszerű a helyzet az Indianapolis Coltsnál: miután Peyton Manningék az Oaklandet legyűrték, már csak egy győzelem kell, és megnyerik a csoportjukat, kivívva ezzel a rájátszás lehetőségét. Az utolsó héten a Tennessee Titanst fogadja a Colts.
- Chad Ochocinco és Terrell Owens nélkül mért hatalmas jelentőségű verést a Cincinnati Bengals a San Diego Chargersre. A Chargers ezzel biztosan lemarad idén a rájátszásról. A Bengalsnál Carson Palmer meg sem állt 24 pontig.
- Matt Ryan és az Atlanta Falcons kikapott hazai pályán. A szenzációt jelentő esemény okozója a csoportrivális New Orleans Saints volt. Bár a Falcons ezzel matematikailag még nem csoportgyőztes, az utolsó héten a Carolina ellen alighanem simán bebiztosítja ezt a pozíciót.
A 16. játékhét eredményei:
Pittsburgh Steelers - Carolina Panthers 27-3
Arizona Cardinals - Dallas Cowboys 27-26
Indianapolis Colts - Oakland Raiders 26-31
Buffalo Bills - New England Patriots 3-34
Chicago Bears - New York Jets 38-34
Miami Dolphins - Detroit Lions 27-34
Jacksonville Jaguars - Washington Redskins 17-20 (hosszabbítás után)
Green Bay Packers - New York Giants 45-17
Philadelphia Eagles - Minnesota Vikings 14-24
St. Louis Rams - San Francisco 49ers 25-17
Tampa Bay Bucaneers - Seattle Seahawks 38-15
Cincinnati Bengals - San Diego Chargers 34-20
Atlanta Falcons - New Orleans Saints 14-17
Kansas City Chiefs - Tennessee Titans 34-14
Cleveland Browns - Baltimore Ravens 10-20
Denver Broncos - Houston Texans 24-23
Iván András