Vágólapra másolva!

Harminc doppingeset a téli olimpia rajtja előtt

A pénteken kezdődő vancouveri olimpiára készülő versenyzők körében 30 pozitív doppingeset történt - jelentette be csütörtökön John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke.

Az ellenőrzésekre a játékok előtti hetekben került sor, de a WADA az érintettek nevét és a büntetések mértékét nem hozta nyilvánosságra.

Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szóvivője szerint a téli olimpiai kontrollprogram részeként eddig 554 ellenőrzésen vannak túl, ebből 407 volt vizelet-, 147 pedig vérteszt.

Christiane Ayotte, a játékok doppinglaboratóriumának vezetője szerdán közölte, hogy Vancouverben már 200 tesztet végeztek, ezek mindegyike negatív lett. A téli olimpia alatt összesen legalább 2000 doppingellenőrzést terveznek.