Társoldalunk:

Kentucky túl messze van a magyar fogathajtóknak

Az akár győzelemre is esélyes négyesfogathajtók nagy valószínűséggel nem indulnak az egyesült államokbeli Kentuckyban szeptember 25-én kezdődő Lovas Világjátékokon.

A Pomázon tartott szerdai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a lovassportok mind a nyolc szakágának világbajnokságát magában foglaló eseményt először rendezik Európán kívül, s ez olyan terheket ró a szövetségre, hogy bár hat szakágban is kvalifikációt szereztek a magyar versenyzők, csak díjugratásban, díjlovaglásban és lovastornában állnak rajthoz. Ennek oka, hogy ők vállalták az utazási költségeket.

A magyar szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint fogatonként mintegy 30 millió forintba kerülne az utazás, ami azt jelenti, hogy három fogat esetén csak az utazási költségek megközelítenék a 100 millió forintot. Egyetlen ló repülőjegye nagyjából 12 000 euró, azaz több mint 3 millió forint. Viszonyításképpen Fehér Károly kommunikációs igazgató megjegyezte, a szövetség éves költségvetése 130 millió forint.

Noha szinte biztosnak tűnik a magyar fogathajtók távolmaradása, az előnevezések elküldésére május elejéig marad idő. De ahogy az érintettek érzékeltették: az álláspont megváltoztatására vajmi kevés esély van. Az 500 hektáros területen 16 napon át  600 versenyző és ló részvételével zajló eseményen így várhatóan a díjlovas Ács Róbert, a díjugrató Kovács Henri és Hugyecz Mariann, továbbá a lovastornában Esztergomi Anita, Király Ágnes és Gadolla Réka képviseli a magyar színeket.

Közülük Ács vállalta a kiutazás költségét. Henri amúgy is a tengerentúlon készül, s a tervek szerint olyan lovat kap, amellyel eredményesen szerepelhet majd, míg Hugyecz versenyzését édesapja, Hugyecz Pál finanszírozza, ahogy az egész idény során. Ő megjegyezte, hogy a díjugratóktól a 30-40. hely megszerzése a realitás, másrészt szégyennek nevezte, ha egyetlen magyar fogat sem indulna Kentuckyban.

A lovastornában induló trió költségeit jelentős részben egy szponzor vállalta magára. A Cavalliera ügyvezető igazgatója elmondta, azt is szeretné elérni, hogy Horányi Eszter távlovassal még bővüljön a kiutazó magyar csapat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK