Vágólapra másolva!
A hétvégén a népszerű Duna-holtági üdülőhelyen, Fadd-Domboriban találkoznak a triatlon szerelmesei. A település nemcsak a spint-ob-nak ad helyet, hanem változatos programokkal várja a kicsiket és nagyokat, a már rég triatlonozókat és a sportággal még csak most ismerkedőket.

A program július 30-án, pénteken, 15 órakor indul a toronyfutással, amelynek során a kajakpálya céltornyába kell a vállalkozó kedvű résztvevőknek felfutni. Párhuzamosan elindul az előnevezési lehetőség a szombati és a vasárnapi rendezvényekre, illetve 18 órakor kezdetét veszi a tésztaparty, ahol valamennyi nevező ingyenesen feltöltheti szénhidrátkészleteit.

Július 31-én, szombaton, 9.30-tól 16.30-ig nyolc különböző időpontban veszi kezdetét a triatlonversenyek sorozata. A legkisebbeknek 50 m úszás, 500 m kerékpár és 200 m futás a feladat, majd egyre növekvő távokkal elérkezünk a felnőttekhez, akik a sprint-ob keretében ötéves bontásban korosztályos bajnoki érmeket nyerhetnek, és vb-indulási lehetőséghez juthatnak a 700 m-es úszó, 20 km-es kerékpár és 5 km-es futótávokon.

Augusztus 1-én az aquatlon-ob kerül lebonyolításra, szintén különböző távokon. Itt a résztvevők a kerékpárt elhagyva úsznak és futnak. Aki csak egy számát szeretné teljesíteni a triatlonnak, azok számára "Én úszom - Te kerekezel - Ő fut" jelszóval 1000 m úszás, 30 km kerékpár és 7 km futás a feladat. Itt is különböző korosztályok szerint kerülnek értékelésre a résztvevők, sőt a borvidékek részére külön versenyt is hirdetnek. Aki a triatlontávot akarja teljesíteni, azok a váltóban egyénileg is rajthoz állhatnak.

Akik még nem indultak triatlonversenyen, de szeretnék kipróbálni, kitűnő lehetőséget biztosít a SporTolna Triatlon Fesztivál, hiszen a közel 2000 amatőr induló azt is jelenti, hogy a legnagyobb létszámú hazai amatőr mezőnnyel teljesíthetik a versenyt.

Ráadásul az amatőrök is résztvevői lehetnek a szeptember 8-12-i triatlon-vb aquatlon és triatlon Age Group versenyeinek. Fadd-Domboriban lehetőség lesz nevezni a vébére, a szervezők továbbá lehetőséget biztosítanak az előírásoknak megfelelő versenyruha kiválasztására és beszerzésére is.