Vágólapra másolva!
Életét vesztette a japán Tomizava Soja a MotoGP hétvégi, olaszországi futamán. A Moto2-es géposztály mindössze 19 éves versenyzője Talmácsi Gábor futamában esett el, majd ketten is áthajtottak rajta.

A 19 éves japán versenyző a futam 12. körében elcsúszott, majd az érkező Alex De Angelis és Scott Redding is áthajtott rajta. Azonnal egy közeli kórházba, Riccionébe szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A baleset ellenére a futamot folytatták, a pontversenyben éllovas spanyol Toni Elias nyert, Talmácsi Gábor pedig a hetedik lett.

Tomizava az év elején nagy meglepetésre megnyerte az idénynyitó Katari Nagydíjat, majd a következő futamon a második lett. A japán versenyző hároméves korában kezdett motorozni, a világbajnokságon 2006-ban mutatkozott be, a 125 köbcentiméteres kategóriában. December 10-én lett volna húszéves.

A hetedik helyen célba érő Talmácsi Gábort nagyon megviselte japán pályatársa halálhíre: "A futam után kaptuk a sokkoló hírt, hogy a versenyen bukó Tomizava nem élte túl a balesetet. Tegnap este még beszéltem vele... Nincsenek szavak arra, ami történt. Mélyen le vagyok sújtva és egyelőre képtelen vagyok felfogni a történteket. Őszinte részvétem. Nyugodjék békében."