Vágólapra másolva!
Sikerrel védte meg világbajnoki címét Budapesten Boronkay Péter: a kecskeméti sportoló az ITU paratriatlon-világbajnokság TRI-4-es kategóriájában bizonyult a legjobbnak. A kétszeres világbajnok álma, hogy triatlonklubot alapítson, s ott legyen a 2016-os, riói olimpián.

"A felkészülésemmel nem volt semmi probléma. Írországban megnyertem az Európa-bajnokságot, egy hónappal ezelőtt pedig Londonban úgy lettem harmadik, hogy volt némi technikai problémám. A Magyar Triatlon Szövetségnek köszönhetően a rajt előtt három nappal már Budapesten lehettem, a magyar válogatottal együtt, ami remek érzéssel töltött el. Hetek óta tudatosan készültem arra, hogy a versenyt megelőző éjszakán meg legyen a 7-8 óra nyugodt alvás, amit a korai rajt egyébként is indokolt" - mondta Boronkay a célba érkezést követően.

- A tavalyi, vagy az idei világbajnoki cím elhódítása volt a nehezebb?
- Tavaly Gold Coaston 5 percnél is többel előztem meg a második helyezettet, igaz, ott a mostani távnak a kétszerese várt ránk. A sprinttávon szerintem nem olyan rossz ez a 24 másodperces különbség, de azt is látni kell, hogy szinte versenyről-versenyre emelkedik a résztvevők száma egy-egy kategóriában, így egyre nehezebb nyerni. Folyamatosan nő a paratriatlon népszerűsége, melynek paralimpiai műsorra kerüléséről még idén dönthetnek az illetékesek. Amennyiben zöld utat kapunk, akkor 2016-ban, Rio de Janeiróban bemutatkozhatunk mi is. 35 éves leszek akkor, ezért azt gondolom, hogy nekem is bőven belefér majd!

- Milyen módon ünnepli meg budapesti sikerét?
- Tavaly, amikor világbajnok lettem, a felgyülemlett feszültségtől és az örömtől sírva futottam be a célba. Most még nem sikerült kibőgni magam, de tudom, hogy erre még ma sor kerül. Egyébként most nem tervezek bulizást, egy szolid vacsora lesz mindössze. Addig pedig kifestem magam nemzeti színű csíkokkal és szurkolok valamennyi magyarnak! Vasárnap este aztán jöhet az "ereszd el a hajam!"

- Van még idén fellépése?
- Nem tudok leállni, így a hazai triatlonszezon befejeztével október 2-án a piliscsabai terepduatlont néztem ki magamnak, mert ez a műfaj is a kedvencem. Egyedüli magyarként részt vehetnék az október végén, Ibizán megrendezendő ITU hosszú távú világbajnoki sorozat állomásán, de ehhez jelenleg nem rendelkezem a szükséges anyagiakkal.

- Mit tervez a 2011-es szezonra?
- Maradva a sprinttávnál, a spanyolországi kontinens viadal és a pekingi világbajnokság lesz a főversenyem. Már elvégeztem a triatlonedzőit, fejembe vettem, hogy triatlonklubot alakítok Kecskeméten. Nagyon bízom benne, hogy a város vezetésében is partnerre találok.