Vágólapra másolva!

Nem bírta a hideget a listavezető, Gomez a triatlon-világbajnok

Rajt-cél győzelmet aratott a Dexto Energy Triathlon világbajnoki sorozat budapesti fináléjában Alistair Brownlee és Javier Gomez. A brit és a spanyol versenyző fej-fej mellett küzdött a bő másfélórás viadalon, a győzelmet ugyan előbbi szerezte meg, de a világbajnok Gomez lett, miután nagy riválisa, az összetettben addig élen álló német Jan Frodeno csupán a 41. helyen ért célba.

A finálé előtt azt volt a kérdés, a listavezető Jan Frodenónak elég lesz-e a 231 pontos előny a spanyol Javier Gomezzel szemben? Ehhez mindössze arra lett volna szükség, hogy a német nyerjen, vagy ne végezzen 1-2 helynél hátrább vetélytársa mögött.

Az úszást követően a spanyol Javier Gomez, a francia Frederic Belaubre és a brit Alistair Brownlee szállt ki először a vízből, a két magyar közül Rendes Csaba a 38., Pocsai Balázs a 61. volt.

A kritikus számot a kerékpározás jelentette, a szűk kanyarokra, a hepehupás pályára több versenyző is panaszkodott, ráadásul az eső sem segített a helyzeten. Az amerikai Matt Chrabot állt az élre, próbált komoly tempót diktálni, így a második kör végére 15 másodperces előnyre tett szert.

Közben szaporodtak a bukások, a brit Tim Don szinte a villamossínek közé esett, a második körben pedig egy hármas balesetben Rendes Csaba mellett az új-zélandi Kris Gemmell adta fel a versenyt, míg az egyik esélyesnek számító orosz Alekszander Bruhankov ugyan megpróbálta rendbe tenni kerékpárját, de esélyei ezzel végképp elszálltak a jó eredményre.

A már közel fél perccel is vezető Chrabot előnye az utolsó előtti körre elfogyott (Pocsai Balázs is feladta a versenyt), az 51 tagú (!) élmezőny elején pedig a pontversenyt vezető német Jan Frodeno és a spanyol Javier Gomez helyezkedett.

A futás aztán szétrázta a mezőnyt, a korábbi vb-győztes Gomez, aki egyedüliként nyert két versenyt a mostani sorozatban, elhúzott a brit Alistair Brownlee oldalán, az olimpiai bajnok Frodeno egy kör alatt 27 másodperces hátrányt kapott, s visszaszorult a 12. helyre.

A német teljesen elmerevedett, egyre inkább lemaradt, a két élen álló pedig döbbenetes hajrát produkálva vágtatott a célba. Brownlee a spanyol sajtóban még fogadást is ajánlott, hogy szerinte Gomez nyeri a versenyt, de Frodeno lesz a világbajnok: nos, mindkettőt elbukta volna.

A viadalon ugyanis ő szakított át a célszalagot, a világbajnok pedig spanyol vetélytársa lett. A bronzérmet a német Steffen Justus szerezte meg, aki óriási hajrában, egy másodperccel előzte meg a portugál Joao Silvát, és öt másodperccel az ausztrál Brad Kahlefeldtet.

Alistair Brownlee több versenyt is kihagyott idén, ezért külön örül, hogy ilyen fantasztikus győzelmet aratott: "Az utóbbi négy-hat hétben nem éreztem magam jól, betegséggel bajlódtam, így nem is számítottam rá, hogy nyerhetek. Nagyon-nagyon-nagyon boldog vagyok. Úszással nem volt baj, jól jöttem ki belőle, de a kerékpározásnál és a futásnál 2-2 kör kellett, hogy felvegyem a ritmust. A pálya fantasztikus, de veszélyes volt, a hajrában már csak az foglalkoztatott, hogy Gomezt magam mögött tartsam, ám szinte végig azt éreztem, bennem van a győzelem. Gratulálok Javiernek a világbajnoki címhez. A jövő hétvégén már a brit nemzetközi bajnokságon versenyzem, pihenő legközelebb csak télen vár rám"

"Alistair fantasztikus volt, le a kalappal előtte, megérdemelte a sikert. Azt már a verseny előtt éreztem, s mondtam is edzőmnek, Omar Gonzalesnek, hogy nem Frodeno lesz az ellenfél, hanem Brownlee" - nyilatkozta boldogan az újdonsült világbajnok, Javier Gomez.

"Az egész versenyen holtpontokkal küzdöttem, a legnagyobb bajban a kerékpározás második körében voltam, amikor egy előttem történő bukást kikerülendő nekicsapódtam egy mentő oldalának. A befutó után kerestem is orvost, mert a bal vállam és az ujjaim nagyon fájtak. Emiatt kieste a ritmusból, kész csoda, hogy össze tudtam szedni magam. Amikor megtudtam a futás első körének a végén, hogy Frodeno már nincs versenyben, akkor éreztem először, hogy világbajnok lehetek. Alistairrel azért harcoltam, mert minden versenyt meg akarok nyerni. Elégedett vagyok magammal, annak ellenére, hogy a pálya rendkívül veszélyes volt, kanyargós és lyukas, ilyen pályán szerintem még sohasem mentem. Egyedül az időjárás nem zavart, ahol én lakom, ennél sokkal durvább viszonyok uralkodnak.

A ma este csak szűk körű lesz, nem vagyok bulizós típus, inni sem igen szoktam, szerintem a családtagokkal, segítőkkel vacsorázunk egy jót. Nincs pihenő, megyek tovább: jövő hétvégén Franciaországban, október Mexikóban, Barcelonában és az Egyesült Államokban versenyzem, pihenő csak decemberben lesz. A következő nagy cél, hogy a 2011-es Eb-t meg nyerjem, mert lakóhelyemen, Ponteverdában rendezik. Aztán jöhet az olimpia. Utána döntöm el, hogy megcélzom-e a 2016-os riói játékokat is, elvileg még beleférhet a pályafutásomba."

Végeredmény, ITU Dexto Energy Triathlon triatlon-világbajnokság, döntő, férfiak:
1. Alistair Brownlee (brit) 1:42:26
2. Javier Gomez (spanyol) 1:42:30
3. Steffen Justus (német) 1:43:04
A két magyar, Rendes Csaba és Pocsai Balázs helyezetlenül zárt.

A pontverseny végeredménye:
Világbajnok: Javier Gomez (spanyol) 3789 pont
2. Steffen Justus (német) 3139
3. Brad Kahlefeldt (ausztrál) 3112
4. Jan Frodeno (német) 2963
5. Joao Silva (portugál) 2649
6. Alistair Brownlee (brit) 2435
7. Sven Riederer (svájci) 2405
8. Alekszander Bruhankov (orosz) 2388
9. David Hauss (francia) 2191
10. Courtney Atkinson (ausztrál) 2096